Ha az európai keresztény emberek elhagyják őrhelyeiket, akkor az európai keresztény egyházak és az európai demokratikus nemzeti államok egyaránt elbuknak, elvész a keresztény vallásszabadság és az európai politikai demokrácia is – mondta Kövér László.
A Kolozs megyei statisztikai hivatal (DJS) felhívja a cégek figyelmét, hogy az Országos Statisztikai Intézet (INS) nevében küldött hamis e-mail üzeneteket kaphatnak, amelyeket ne vegyenek figyelembe.
Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kéri a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke. George Simion szerint az elkövetkező hetekben folytatják a tüntetéseket „a szabad választásokért” és a salátarendeletbe foglalt intézkedések ellen.
Marcel Ciolacu miniszterelnök arra engedett következtetni hétfőn, hogy a kormány nem tervezi az általános forgalmi adó (áfa) emelését, illetve arra is, hogy „megdorgálta” Tánczos Barna pénzügyminisztert, aki az áfaemelés lehetőségéről beszélt.
Az illetékes állami intézmények nem szolgáltattak elegendő információt ahhoz, hogy az emberek megértsék, miért érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulóját – véli Gabriel Zetea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke.
Már idén bevezetheti a kormány a progresszív adózást a jelenlegi egykulcsos rendszer helyett a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozó politikai források szerint.
Ismét napirendre kerülhet a romániai közigazgatási átszervezés: Marcel Ciolacu hétfőn zöld utat kapott a Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsától, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki az ország ter
Az elmúlt 24 órában 74 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 84 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn kijelentette, hogy az alakulat által megrendelt közvélemény-kutatásában a koalíciót alkotó pártok közös jelöltjeként kizárólag Crin Antonescu fog szerepelni.
Oroszország nem fog NATO-tagországokat megtámadni, és nem is tervez ilyen agresszív lépéseket – mondta egy magas rangú orosz diplomata az Izvesztyija című lapnak adott interjújában a TASZSZ szerint.
A Maros Megyei Tanács vezetősége vasárnap este bejelentette, hogy a fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi központban végzett ellenőrzések során megállapították, a kiskorúak biztonságban vannak.
Ukrajna kész hazaküldeni fogságba esett észak-koreai katonákat, ha Kim Dzsongun észak-koreai vezető képes tárgyalni az Oroszországban lévő ukrán hadifoglyok szabadon bocsátásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap.
Bölöni László erdélyi magyar labdarúgóedző, korábbi klasszis labdarúgó életműdíjat kap hétfőn Budapesten – írta meg a Nemzeti Sport.
Az érvénytelenített elnökválasztás második fordulójának kiírását követelte az megsemmisített eredményű első fordulót megnyerő Călin Georgescu a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vasárnapi tüntetését követően, amelyen ugyanezt követelték a rés
Horațiu Potra volt zsoldosvezér vasárnap este elhagyhatta a rendőrséget a fiával együtt, akit 60 napra bűnügyi felügyelet alá helyeztek, miután a csendőrök egy bukaresti tüntetésen viperával (teleszkópos gumibotot) találtak nála.
A gázai tűzszünetről és a túszcseréről szóló megállapodásról folytatott tárgyalásokról egyeztetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Joe Biden amerikai elnökkel.
A bukaresti rendőrség vasárnap este büntetőeljárást indított, miután a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által szervezett bukaresti tüntetésen megrongáltak a B1 TV hírcsatorna egyik autóját, és bántalmaztak egy operatőrt.
A bukaresti hatóságok megkésve készítették elő annak az uniós irányelvnek a részleges átültetését a román jogrendszerbe, amely előírja, hogy legkésőbb 2025. január 1-jétől az EU tagállamai nem nyújtanak többé állami támogatást gázkazánok beszerelésére.