Szinte ki-be járt a nagyváradi rendőrségi fogdába az az 51 éves margittai férfi, akit az elmúlt napokban többször is lopáson értek, míg végül a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását.
Az év első tíz hónapjában 11 969 személy vett részt a munkaerő-elhelyező ügynökség (ANOFM) felnőttképzési programjaiban.
Az idei év első tíz hónapjában több mint 31 600 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,1 százalékkal többet, mint 2024 azonos időszakában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Hideg időre és jelentős mennyiségű csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az uniós országokból érkező valamennyi sertéshússzállítmány ellenőrzését kéri Florin Barbu mezőgazdasági miniszter az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóságtól (ANSVSA) az afrikai sertéspestis veszélye miatt.
Az az elvi döntés született a koalícióban, hogy minden kivételt törölnek az állami fizetés és a nyugdíj halmozását szabályozó új tervezetből, leszámítva a vonatkozó alkotmánybírósági döntésekben megjelölteket Ilie Bolojan szerint.
Ilie Bolojan miniszterelnök kijelentette, hogy Ionuț Moșteanu védelmi miniszter esetleges lemondása az önéletrajzát övező botrány miatt kizárólag személyes döntés. Az értesülések szerint a tárcavezető lemond.
A Bihar megyei ügyészség vádat emelt csütörtökön Alina Ștefanovic orvosnő, a nagyváradi katonai kórház kardiológiai osztályának vezetője ellen csúszópénz folytatólagos elfogadása miatt.
Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) pénteken közölte, hogy házkutatást végez Volodimir Zelenszkij elnök kabinetfőnökének, Andrij Jermaknak a lakásán.
Liviu Odagiu bíró, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) csütörtökön megválasztott elnöke is azt az álláspontot képviseli, hogy meg kell tartani a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait.
Meghalt a szerdán Washingtonban lelőtt két nemzeti gárdista egyike – közölte Donald Trump amerikai elnök.
Egy 26 éves Szatmár megyei férfi holttestét találták meg csütörtökön a kolozsvári Györgyfalvi lakónegyed egyik tavában.
Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy az Egyesült Államok ukrajnai háború befejezésére irányuló terve „alapul szolgálhat a jövőbeli megállapodásokhoz”, de megismételte, hogy Kijev visszavonulása nélkül további területeket fognak erőszakkal elfoglalni.
Többméteres angyalok, magyarul is felcsendülő karácsonyi énekek, zenére komponált fényerdő, Hold-installáció, fénybuszos városnézés varázsol ünnepi fényt Kolozsvárra. A kincses város több vásárral és adventi jótékonysági programokkal várja a látogatókat.
Mintegy 100 millió euró vidékfejlesztési uniós forrás lehívása vált kérdésessé amiatt, hogy a román kormány és az Európai Bizottság közötti tárgyalások elhúzódnak, miközben számos beruházás félkész állapotban van.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) csütörtökön közölte, hogy 680 057 kedvezményezettnek utalta az októberi villanyszámlák kifizetésére fordítható állami támogatást.
Az ünnep közeledtével az örökzöld ágakból font adventi koszorú ismét a karácsonyi készülődés meghitt jelképe. A 19. századi kezdetektől a modern stílusokig formálódó hagyomány gyertyái és díszítései ma is a várakozás üzenetét hordozzák.