
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Izraelben nyilvánosságra hozták az ausztráliai antiszemita terrortámadás harmadik magyar származású áldozatának nevét.
2025. december 17., 12:322025. december 17., 12:32
Edith Brutman, lánykori nevén Markovics Edit a kárpátaljai Nagyszőlősön született 1946-ban. Ausztráliában a Bné Brit zsidó szervezet helyi csoportjában az előítélet- és diszkriminációellenes bizottság alelnöke volt.
Izraeli barátja szülővárosából az MTI tudósítójának elmondta, hogy 1965-ben Nagyszőlősről az elsők között hagyta el a Szovjetuniót, családjával Ausztráliába költözött ottani rokonokhoz.
– áll családja közleményében.

A Bondi Beach-en történt vasárnapi tömeggyilkosságot az „Iszlám Állam ideológiája” motiválta – jelentette ki kedd reggel Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök.
Mint ismeretes, már korábban nyilvánosságra hozták a szintén kárpátaljai, 1947-ben Ungváron született Weitzen Tibor nevét, aki 1972-ben vándorolt ki Izraelbe a Szovjetunióból. Ő Leningrádban (Szentpéterváron) végzett vasútmérnök volt, s 1988-ben áttelepedett Ausztráliába. A harmadik magyar-zsidó halálos áldozat a nyolcvankét éves Pogány Mária volt, aki a Felvidékről, Komáromból vándorolt ki Ausztráliába.
Az ausztrál Bondi Beachen vasárnap történt lövöldözésben legalább 15-en vesztették életüket, köztük két magyar holokauszttúlélő, Pogány Marika és Weitzen Tibor.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!