Hirdetés
Kiss Judit

Kiss Judit

Kiss Judit
Kiss Judit
2023. június 14., szerda

Elültették Nagykárolyban Petőfi körtefáját, őrzi a költő emlékét a szatmári város

Elültették Nagykárolyban szerdán Petőfi körtefáját, vagyis abból a székelykeresztúri, több mint ötven éve kipusztult fából származó oltványt, amely alatt utoljára verset írni látták a költőt.

Elültették Nagykárolyban Petőfi körtefáját, őrzi a költő emlékét a szatmári város
2023. június 10., szombat

Nemcsak a középkori templom, hanem református gyülekezet is megújult, megerősödött a partiumi Pelbárthidán

Rengeteget jelent a helyi közösség számára, hogy megújulhatott a Bihar megyei Pelbárthidán a magyar kormány jóvoltából a középkori eredetű református templom, amelynek a nemzeti összetartozás napján tartották az ünnepélyes átadóját.

Nemcsak a középkori templom, hanem református gyülekezet is megújult, megerősödött a partiumi Pelbárthidán
2023. június 10., szombat

„Világvége lenne, ha eltűnnének a könyvek a Földről” – A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten részt vevő elemisták az olvasásról

Azért szeretnek olvasni, mert a „könyvek az embernek egy más világot adnak”, így amíg olvasnak, nem figyelnek az „eredeti világra” – többek közt ezt mondták a Krónika kérdésére elemisták a kolozsvári könyvhéten.

„Világvége lenne, ha eltűnnének a könyvek a Földről” – A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten részt vevő elemisták az olvasásról
Hirdetés
2023. június 08., csütörtök

Négy napig várja a közönséget a kincses városi könyvhét, Kolozsvár büszkesége díjjal tüntették ki Egyed Ákos történészt

Megnyitották csütörtökön kora délután a Bánffy-palota udvarán a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet, a 12. alkalommal megrendezett szemle négy napon át várja gazdag programkínálattal a könyvbarátokat.

Négy napig várja a közönséget a kincses városi könyvhét, Kolozsvár büszkesége díjjal tüntették ki Egyed Ákos történészt
2023. június 07., szerda

Világiakkal nem versenghet az egyház, lelki többletet kell nyújtania – Magyar evangélikus gyülekezetek képviselői Erdélyben

Milyen kihívásokkal néz szembe manapság az egyház, miként lehetne erősíteni a fiatalokban a közösséghez tartozást – többek közt ezekről a témákról esett szó a Magyar Evangélikus Tanácskozó Testületnek (METT) a hét végén Kolozsváron tartott ülésén.

Világiakkal nem versenghet az egyház, lelki többletet kell nyújtania – Magyar evangélikus gyülekezetek képviselői Erdélyben
Hirdetés
2023. június 05., hétfő

Ami az iskolai oktatásból hiányzik – Életmentést is tanít gyerekeknek az Erdély nyolc városában működő MCC tehetségprogramja

Hiánypótló, az iskolai tanításból részben vagy teljes egészében kimaradó tudnivalókkal – többek közt az életmentés, elsősegélynyújtás oktatásával – bővíti a gyerekek, fiatalok ismeretanyagát az MCC.

Ami az iskolai oktatásból hiányzik – Életmentést is tanít gyerekeknek az Erdély nyolc városában működő MCC tehetségprogramja
2023. június 01., csütörtök

„Azért nem jó gyereknek lenni, mert nem lehet szakállunk” – Kolozsvári és udvarhelyi elemisták a gyermek- és felnőttkorról

Többek közt azért jó gyereknek lenni, mert felhőtlenül játszhatnak, nem kell dolgozniuk, mint a felnőtteknek, és nem utolsósorban bújócskázáskor kis helyen el lehet rejtőzni – vélekedtek lapunknak elemista diákok gyereknap alkalmából.

„Azért nem jó gyereknek lenni, mert nem lehet szakállunk” – Kolozsvári és udvarhelyi elemisták a gyermek- és felnőttkorról
Hirdetés
2023. május 30., kedd

„Kitágítja a határokat” a magyar közmédia háromnaposra bővült rendezvénye a festői szépségű, Fehér megyei Torockón

Idén is megszervezi a magyar közmédia a festői szépségű Fehér megyei Torockón a Duna Napot, amely az immár kilencedik alkalmához érve kibővül.

„Kitágítja a határokat” a magyar közmédia háromnaposra bővült rendezvénye a festői szépségű, Fehér megyei Torockón
2023. május 27., szombat

Összefüggő lelki tájak – Egyed Emese irodalomtörténész a szerkesztésében frissen megjelent Háromszéki költők antológiájáról

Egyed Emese kolozsvári költő, irodalomtörténész szerkesztésében frissen látott napvilágot a baróti Tortoma Kiadónál a Háromszéki költők antológiája című kötet.

Összefüggő lelki tájak – Egyed Emese irodalomtörténész a szerkesztésében frissen megjelent Háromszéki költők antológiájáról
2023. május 26., péntek

Állatokról szóló anekdotákon keresztül fedezni fel a teremtett világot – Buendía pápai nuncius kötetét mutatták be Kolozsváron

Rendhagyó kötet bemutatóját tartották pénteken Kolozsváron: a Romániában nyolc év szolgálatot végző Miguel Maury Buendía apostoli nunciusnak Az ösztöneit követve – anekdotikus történetek állatokkal című könyvét ismerhették meg az érdeklődők.

Állatokról szóló anekdotákon keresztül fedezni fel a teremtett világot – Buendía pápai nuncius kötetét mutatták be Kolozsváron
2023. május 22., hétfő

Nemcsak a népi, hanem a kortárs művészetet is közel hozza a szórványban élő fiatalokhoz a 30 éves szamosújvári Téka Alapítvány

A kortárs kultúrát, művészetet is közel hozza a fiatalokhoz a Mezőségen működő, a szórványmagyarság megmaradásáért immár 30 éve aktívan tevékenykedő szamosújvári Téka Alapítvány.

Nemcsak a népi, hanem a kortárs művészetet is közel hozza a szórványban élő fiatalokhoz a 30 éves szamosújvári Téka Alapítvány
2023. május 20., szombat

Fűben-fában gyógyerő – Macalik Kunigunda biológus a vadon termő növények fogyasztásáról, az ajánlott óvatosságról

Bár legtöbben áruházakban, piacokon vásároljuk meg a tavasz beköszöntével egyre kívánatosabb zöldfűszernövényeket, akadnak bátrabb, kísérletezőbb kedvű természetkedvelők, akik erdőn-mezőn keresik meg az ehető növényeket.

Fűben-fában gyógyerő – Macalik Kunigunda biológus a vadon termő növények fogyasztásáról, az ajánlott óvatosságról
2023. május 19., péntek

Oliver Stone amerikai filmrendező Kolozsvárra érkezik, életműdíjat kap a TIFF-en

Oliver Stone amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer életműdíjat kap a június 9. és 18. közt tartandó kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), a mexikói Michel Franco pedig zsűritag lesz – közölték pénteken a szemle szervezői.

Oliver Stone amerikai filmrendező Kolozsvárra érkezik, életműdíjat kap a TIFF-en
2023. május 19., péntek

Története leggrandiózusabb előadása, az Aida premierjére készül a teljes társulattal, vendégművészekkel a kolozsvári opera

Történetének leggrandiózusabb előadására készül a Kolozsvári Magyar Opera – jelentették be a Verdi Aidájából készülő produkciót beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.

Története leggrandiózusabb előadása, az Aida premierjére készül a teljes társulattal, vendégművészekkel a kolozsvári opera
2023. május 17., szerda

Kismama halála irányítja rá ismét a figyelmet az otthonszülés szervezetlenségére és veszélyeire

Életét vesztette egy 42 éves Piatra Neamț-i nő, miután úgy döntött, hogy otthon szüli meg gyermekét, és ehhez interneten keresztül keresett segítségként egy bábát.

Kismama halála irányítja rá ismét a figyelmet az otthonszülés szervezetlenségére és veszélyeire
2023. május 17., szerda

Maga az épület is műtárgy: be lehet járni a szépen felújított, de még üresen álló Székely Nemzeti Múzeumot

Bár csak novemberben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a teljes körű felújítás alatt álló sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, csütörtökön, a múzeumok világnapja alkalmából vezetett épületbejárást tartanak.

Maga az épület is műtárgy: be lehet járni a szépen felújított, de még üresen álló Székely Nemzeti Múzeumot
2023. május 14., vasárnap

Megkerülhetetlen értéket képviselő, a régióhoz kötődő írókra, költőkre emlékeznek Szatmárban

Szatmárhoz kötődő személyiségekre – Dsida Jenőre, Páskándi Gázára, Jakabffy Elemérre, Markovits Rodionra és Szilágyi Domokosra – emlékeznek május 15. és 17. között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szervezésében.

Megkerülhetetlen értéket képviselő, a régióhoz kötődő írókra, költőkre emlékeznek Szatmárban
2023. május 11., csütörtök

Visszatükrözni a nagybányai festők lelkületét – Deák Árpád szobrász a pénteken avatandó szoborcsoportról

Nagybánya történelmi központjában, a régi főtéren avatják fel a Nagybányai Művésztelep alapítóiról készült szoborcsoportot, Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását. A Krónika megkeresésére a művész beszélt az alkotási folyamatról.

Visszatükrözni a nagybányai festők lelkületét – Deák Árpád szobrász a pénteken avatandó szoborcsoportról
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés