Idén mintegy 27 000 új gépkocsit vásároltak a romániaiak a hagyományos roncsprogramon és közel 10 ezret a Roncsautó Pluszon keresztül – vont mérleget a bukaresti autószalon keddi megnyitóján a környezetvédelmi miniszter.
Iszmail Haníje, az Hamász iszlamista terrorszervezet vezetője bejelentette, hogy a háború végéig nem tárgyalnak a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok sorsáról – jelentette a Walla izraeli hírportál kedden.
Az áprilisban becsült 2,4 százalékról 2,2 százalékra rontotta a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a világgazdasági kilátásokról szóló kedden közzétett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap.
A romló biztonsági helyzet miatt további 596 román állampolgárt szállítottak keddre virradóra Izraelből Romániába két magán-légitársaság repülőgépeivel – közölte a külügyminisztérium.
Oroszország hétfő este több hullámban indított támadó drónokat Ukrajna felé, amelyek egy csoportja az ukrán légierő szerint Odessza és Mikolajiv régiók felé vette az irányt. Ezt követően a Dnyipropetrovszki régiót is célba vették.
Folytatódtak keddre virradóra az izraeli hadsereg megtorló csapásai gázai célpontok ellen, miután az azt uraló Hamász terrorszervezet szombaton széles körű terrortámadást indított izraeli katonai célpontok és civilek ellen.
Az Európai Bizottság azonnali hatállyal felfüggeszti az uniós támogatások kifizetését a palesztinok számára – jelentette be az X-en közzétett hétfő délutáni bejegyzésében Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos.
A Román Posta vezetőségének jövő hónaptól valamilyen megoldással 13 millió lejjel növelnie kell a vállalat havi bevételét, hogy a minimálbérrel javadalmazott alkalmazottak fizetésén is emelni lehessen – jelentette ki hétfőn Bogdan Ivan.
Változékony időjárásban lesz részünk a következő két hétben, helyenként a maximumok elérhetik a 28 Celsius-fokot, a hegyekben azonban éjszaka fagypont körüli értékek is várhatók; esőre a következő napokban és a jövő hét elején is számítani lehet.
A Tarom légitársaság egyik gépével 96 román állampolgárt szállítottak hétfőn Izraelből Jordánián keresztül Romániába – tájékoztatott a román külügyminisztérium.
Izrael több mint 500 célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben – közölte az izraeli hadsereg hétfő reggel.
Halálra gázolt a vonat egy nőt az erzsébetvárosi vasútállomás Medgyes felőli kijáratánál – közölte vasárnap este a Szeben megyei rendőrség.
Miközben az Egyesült Államok bejelentette, hogy már el is indította az első katonai segélyszállítmányt Izraelbe, a Hamász palesztin terrorszervezet által szombaton indított támadás halálos áldozatainak száma tovább nőtt.
Egy magán-légitársaság repülőgépével 115 román állampolgárt szállítottak a romló biztonsági helyzet miatt Izraelből Romániába vasárnap.
Vasárnap este is folytatódtak a tűzharcok a Gázai övezet szomszédságában, s a palesztinok rakétákat indítottak a Gázai övezetből Izrael területére.
Az Ukrajnát támadó orosz erők tüzérségi tűz alá vették a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja város melletti Bilenyke falut, ahol két helyi lakos életét vesztette, két másik pedig megsebesült. Az orosz védelmi tárca szerint szombaton 655 ukrán katona esett el.
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Az elmúlt 24 órában országszerte 10 89 szabálysértést észleltek a rendőrök és a csendőrök, és több mint 3,8 millió lej értékben róttak ki bírságot – közölte vasárnap a belügyminisztérium.