2007. május 09., 00:002007. május 09., 00:00
A szakember – aki a mostani szezon végéig a Kiskunhalasnál dolgozik – hároméves szerződést kötött a zöld-fehérekkel. A mesteredzői címmel büszkélkedő Zsiga Gyula a Dunaferr együttesével ért el jelentős sikereket: 1998-ban bajnoki elsőség, Magyar Kupa- és EHF -kupa-diadal, 1999-ben pedig bajnoki, Magyar Kupa-, BL- és Szuperkupa-győzelem került a dicsőséglistájára. Németh András 15 év után hagyja el az FTC-t, amellyel hat bajnoki és hét Magyar Kupa-győzelmet ért el, tavaly pedig megnyerte az EHF-kupát. Zsiga Gyula jelenlegi csapata, a Kiskunhalas a bajnokságban a rájátszás 5-8. helyért vívott csoportjában érdekelt, míg a mester jövőbeni együttese, az FTC a felsőházban (1–4. hely) szerepel a Győr, a Dunaferr és a Cornexi társaságában – itt egy győzelemmel és két vereséggel a második.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.