Hirdetés

Wimbledon: Tecău a csúcsra ért férfi párosban

Horia Tecău megyerte a férfi párosok viadalát Wimbledonban, miután a holland Jean-Julien Rojerrel az oldalán 7:6 (7-5), 6:4, 6:4-re verte szombaton a Jamie Murray–John Peers alkotta brit–ausztrál duót.

2015. július 12., 16:362015. július 12., 16:36

A negyedik helyen kiemelt kettős román tagjának ez volt felnőtt pályafutása negyedik wimbledoni döntője, korábban csak vegyespárosban, a 2012-es ausztráliai nyílt teniszbajnokságot tudta megnyerni.

Tecău előtt romániai sportoló utoljára 1978-ban nyert Grand Slam-tornát, akkor Virgina Ruzici egyéniben és a jugoszláv Mima Jausovec oldalán diadalmaskodott, míg a férfi teniszezők között Ilie Năstase negyven évvel ezelőtt Jimmy Connorsszal párban nyerte meg az US Opent.

„Hihetetlenül boldog vagyok. Már játszottam itt három döntőt és érzelmileg nagyon megviselt, amikor elvesztettem őket, mert ez az egyik kedvenc tornám. Juniorként kétszer győztem Wimbledonban és nagyon szerettem volna, hogy ez profiként is sikerüljön” – nyilatkozta Tecău. Bevallása szerint a finálé délelőttjén még ideges volt, de amikor pályára lépett, már élvezte a meccset, és úgy játszott, ahogyan szeretett volna.

A női világelső Serena Williams is szombaton ünnepelt: a 20. helyen kiemelt spanyol Garbine Muguruza legyőzésével (6:4, 6:4) pályafutása hatodik egyéni címét szerezte meg Wimbledonban.

Az immár 21-szeres Grand Slam-győztes amerikai játékos 2003 után ismét egyszerre birtokolja a négy GS-torna bajnoki címét, és továbbra is megvan az esélye arra, hogy egy naptári éven belül egyetlen GS-viadalon se találjon legyőzőre. Ez a tenisztörténelemben eddig mindössze öt embernek sikerült, legutóbb 1988-ban a német Steffi Graf volt képes rá.

Női párosban Martina Hingis és Sania Mirza nyert. Az elsőként rangsorolt svájci–indiai kettős a második helyen kiemelt orosz Jekatyerina Makarova és Jelenya Vesznyina párosát múlta felül 5:7, 7:6 (7-4), 7:5-re.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés