
Fotó: MTI
Enyhe vigaszt jelentő győzelemmel zárta a magyar férfi vízilabda-válogatott a Volvo Kupáért kiírt győri nemzetközi tornát: Benedek Tibor tanítványai kedd este 13-9-re felülmúlták Szlovákiát, így – az olaszoktól és a spanyoloktól korábban elszenvedett vereségeket is figyelembe véve – csupán harmadik helyen végeztek a megmérettetésen.
2016. január 06., 12:542016. január 06., 12:54
A vasárnap rajtoló belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság magyarországi főpróbájának számító viadalt Olaszország nyerte meg, amely a zárónapon alaposan elpáholta az ibériaiakat (14-4).
A magyarok vasárnap a taljánoktól elszenvedett 5-4-es vereséggel kezdték a felkészülési tornát – Benedek Tibor szövetségi kapitány ezt követően még úgy fogalmazott, sokat hibáztak, ziccereket rontottak, és a mérkőzés elején nem jött be, hogy puhább védekezéssel kezdtek, de összességében nem csalódott. „Még jobbak leszünk az Eb-re, ha rendelkezésünkre áll majd a centerpárosunk, egy teljes értékű Hárai Balázs és a válogatottba visszatért Kis Gábor, aki betegsége miatt most még nem volt bevethető” – tette hozzá.
A vészjósló jelek azonban tovább gyarapodtak: a magyar pólósok hétfőn 10-8-ra kikaptak a spanyoloktól is. Benedek ezt követően elismerte: nagy munka kell ahhoz, hogy öt nap alatt fejlődjön a csapat, ugyanakkor kijelentette: „a játékosoknak nem szabad elbizonytalanodniuk abban, amit csinálunk, mert az jó”.
Ennek nyomai már megmutatkoztak a zárómeccsen, amelyen a magyar pólósok 13-9-re verték a korábbi ellenfeleknél szerényebb játékerőt képviselő, pont nélkül záró Szlovákiát. Ezen a találkozón már Hárai (4) és Kis Gábor (1) is feliratkozott a góllövők listájára. „Elégedett vagyok. Három hete kezdtünk el edzeni, van öt új játékosunk, kell egy kis idő, hogy ebből csapat legyen, de azt látom, hogy egyre inkább javulunk” – nyilatkozta a találkozó után Benedek Tibor az M4 Sportnak.
Hozzátette: a játékosok fizikai állapotával három hét alatt nem igazán tudtak foglalkozni, a taktikával viszont igen. „Azt gondolom, hogy tudnak mindent, most pihenniük kell” – fogalmazott a szövetségi kapitány.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!