Hirdetés

Vlad Caba: érthetetlen szabály, de előrelátóak voltunk

„Úgy gondolom, hogy jól boldogultunk eddig. Elégedett vagyok azzal, hogy a harmadik helyen állunk” – értékelte lapunknak a Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapatának a téli szünet előtti teljesítményét Vlad Caba.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. december 28., 19:582016. december 28., 19:58

 

A vezetőedző kiemelte, hogy sikerült erős csapatokat legyőzniük, de a „tavaszi” idény szerinte sokkal nehezebb lesz, mert miközben hozzájuk a listavezető Dinamo és a Konstancai Dél-Dobrudzsa látogat, addig olyan kiszállásaik lesznek, mint a Román Kupa-győztes Bukaresti CSM elleni fővárosi rangadó.

A Hargita megyei együttes, mint ismeretes, azon ritka csapatok közé tartozik, amely megalakulása óta szinte mindig az élmezőnyben harcol, ez pedig Caba szerint jól árulkodik arról a komolyságról, ami a csapat és a klubvezetés munkáját jellemzi. „A Torda elleni meccseink igazságtalanságai ellenére mindig jól álltunk. Büszkék vagyunk arra, hogy magántőkével harcolunk az olyan nagy költségvetésű klubokkal szemben, mint a Dinamo, a CSM vagy a Dél-Dobrudzsa, amelyeket állami vagy önkormányzati támogatásból tartanak fent” – hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy az SZKC az egyedüli kizárólag magántulajdonban lévő együttes az élvonal mezőnyében. A „mumusuk” szinte minden évben az a tordai együttes, amelynek egy tagja a szövetség vezetőbizottságában van, ami az SZKC szerint a játékvezetés hozzáállásán is megmutatkozik. „De csak az az igazán értékes siker, ami érdemből született” – vigasztalódik Caba.

Mivel az alapszakasz visszavágószezonja már decemberben elkezdődött, a téli szünetben a csapatok már nem igazolhatnak új játékosokat, de a szakvezető szerint így is van több olyan gárda, amely ellen nem lehet megjósolni az eredményeket. „Érthetetlen, hogy miért nem hosszabbították meg az átigazolási időszakot. Tavaly szenvedtünk is emiatt, de idén nyáron előrelátóak voltunk, és felnőtt három olyan juniorunk is, akik most kettős igazolással kézilabdáznak korosztályos csapatban, de szükség esetén bármikor bevethetőek a felnőttegyüttesben is” – magyarázta. Úgy érzi, hogy a 2016–2017-es szezonra összeállított kerete nagyon felfrissült a sok új érkező miatt, de egyelőre mindenki beváltotta a reményeket, és a sérülések is elkerülték őket.

A csapatösszetartás január 4-én lesz, de akkor még többen hiányozni fognak a válogatottak téli programja miatt. A téli felkészülés alatt egy hetet Spanyolországban töltenek majd el, ahol három barátságos mérkőzést terveznek, hogy február harmadikán már a Román Kupában lépjenek pályára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés