
A válogatott Manhercz Krisztián egymaga 11 gólt rámolt be a görögöknek, ismét főtáblán az OSC
Fotó: OSC Waterpolo
A budapesti OSC jutott fel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájára a Ferencváros mellé, ugyanez nem sikerült sem a Vasasnak, sem a Nagyváradi VSK-nak.
2022. november 05., 22:122022. november 05., 22:12
2022. november 05., 22:232022. november 05., 22:23
A BL-selejtező harmadik, utolsó szakaszának második, szombat este rendezett mérkőzésén a budapesti Genesys OSC a négygólos Manhercz Krisztián vezérletével 12-11-re legyőzte a görög Panioniosz együttesét a görögországi visszavágón. A magyar csapat gyakorlatilag már az egy héttel ezelőtti első összecsapáson bebiztosította főtáblás helyét a legrangosabb európai kupában, hiszen hazai medencében fölényes, 17-7-es diadalt aratott. (Azon a mérkőzésen Manhercz 7 gólt vágott a helléneknek).
A múlt szombati első találkozón Bátori Bencéék két góllal kaptak ki az előző BL-kiírásban negyedik olasz csapattól.
Ennél is nehezebb feladat várt a Nagyváradi OSK-ra, hiszen Vancsik Leventéék egy héttel ezelőtt idegenben 9-3-ra kikaptak a Jadran Splittől. A szombat esti visszavágó első negyedében a vendég horvátok rögtön elhúztak 5-1-re, ezután a házigazda nagyváradiak mindhárom további negyedet megnyerték, ez azonban kevés volt az üdvösséghez. A csapatát két találattal segítő Szabó Istvánék 12-11-re alulmaradtak a délszlávokkal szemben, összesítésben hét góllal kikaptak, így nem jutottak fel a főtáblára.
A negyedik párharcban a görög Vouliagmeni 12-9-re kikapott ugyan a Noisy Le Sec-től, ám mivel az első meccsen a hellén csapat 17:11-re nyert, feljutott a főtáblára. Sikerének köszönhetően az OSC a BL B csoportjában szerepel majd a magyar bajnok, az előző szezonban bronzérmes FTC-Telekom Waterpolo, a legutóbb második szerb Novi Beograd, a francia CN Marseille, a horvát Jug Dubrovnik, a spanyol Sabadell, a német Spandau Berlin és a Brescia társaságában.
A vesztes csapatok – köztük a Nagyváradi VSK és a Vasas – az Eurokupa nyolcaddöntőjében folytatják nemzetközi szereplésüket, a második számú sorozat sorsolását hétfőn rendezik.
Férfi Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágók:
AN Brescia (olasz) - A-Híd VasasPlaket 11-8 (4-1, 3-2, 2-3, 2-2)
----------------------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Bátori 3, Brguljan, Randelovic, Negajev, Sedlmayer, Zerinváry 1-1
Továbbjutott: a Brescia, kettős győzelemmel.
Panioniosz (görög)-Genesys OSC 11-12 (3-4, 4-2, 2-2, 2-4)
---------------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Manhercz 4, Csacsovszky, Angyal 2-2, Salamon, Dala, Vigvári Vi., Burián 1-1
Továbbjutott: az OSC, kettős győzelemmel
Nagyváradi VSK (romániai)-Jadran Split (horvát) 11-12 (1-5, 3-2, 3-2, 4-3)
---------------------------------------------------------
a bihari csapat gólszerzői: Colodrovschi 3, Szabó, Asanovici, Negrean 2-2, Ilisie, Dragomirescu 1-1
Továbbjutott: a Jadran Split, kettős győzelemmel
A Nagyváradi VSK a horvát Jadran Split, a budapesti Genesys OSC a görög Panioniosz, míg az A-Híd VasasPlaket az olasz Brescia gárdájával találkozik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.
szóljon hozzá!