
Hosszú Katinka a női 200 méteres hátúszás döntője után
Fotó: MTI
Hosszú Katinka második lett 200 méter háton szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Az Iron Lady-nek becézett úszó elmonda, nagyon örül az ezüstnek és az egyéni csúcsának is.
2017. július 29., 19:112017. július 29., 19:11
2017. július 29., 19:332017. július 29., 19:33
A szám olimpiai ezüstérmese fantasztikus országos csúccsal, 2:05.85 perces idővel csapott a célba, a tavalyi, riói olimpián felállított 2:06.03-as idejét javította most meg.
Főként ennek a fegyverének köszönhetően az utolsó hosszt is elsőként kezdte meg, a címvédő ausztrál Emily Seebohm azonban az utolsó métereken megelőzte őt. „Nagyon szerettem volna érmet szerezni, majdnem arany lett belőle. Egyéni csúcsot úsztam, ennek is nagyon örülök" – mondta Hosszú, majd hozzátette, kicsit elkalkulálta magát az elődöntőben, így utólag az ezüstérmet tekintve még inkább bosszantotta volna, ha nem jut fináléba. Kitért rá, még így is rengeteg van az úszásában.
A 28 éves bajai klasszis önmaga harmadik, a magyar csapat ötödik érmét szerezte a magyar rendezésű világbajnokságon: Hosszú 200 méter vegyesen megvédte címét, valamint 200 méter pillangón harmadik lett, míg Cseh László ezüstöt szerzett 200 méter pillangón, a 4x100 méteres férfi gyorsváltó pedig harmadikként végzett.
Eredmények:
női 200 m hát, világbajnok:
---------------------------
Emily Seebohm (Ausztrália) 2:05.68 perc
2. HOSSZÚ KATINKA 2:05.85
3. Kathleen Baker (Egyesült Államok) 2:06.48
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!