Hirdetés

Vizes vb: Cseh László ezüstérmes lett 200 méter pillangón

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Cseh László ezüstérmet szerzett, Kenderesi Tamás pedig a negyedik helyen végzett 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Hírösszefoglaló

2017. július 26., 19:292017. július 26., 19:29

2017. július 26., 22:312017. július 26., 22:31

A címvédő Cseh 1:53.72 perccel csapott célba a 2012-es olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos (1:53.33 p) mögött, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi 1:54.73 percet úszott.

Cseh a második, míg Kenderesi a harmadik idővel várta a finálét, előbbi az elődöntőben kicsit rosszabbat úszott, mint az előfutamban, utóbbi ideje azonban fokozatosan javult. A két magyar a 3-as és az 5-ös pályán fogta közre a 400 méter vegyes kétszeres világbajnokát, a legjobb idővel döntős japán Szeto Daiját, de figyelniük kellett a szám londoni olimpiai bajnokára, a dél-afrikai Chad Le Clos-ra, a „surranó pályán”, az 1-esen úszó riói ezüstérmesre, a szintén japán Szakaj Maszatóra, vagy akár a korábbi Európa-bajnok dán Viktor Bromerre is.

Hirdetés

Ahogyan arra a keddi elődöntő után számítani lehetett,

elképesztő hangorkánban léptek be a Duna Arénába a versenyzők,

majd a rajt után csak fokozódott a hangulat, Kenderesi még bíztatta is kicsit a nézőket.

A rajt után, ahogy a keddi elődöntőben, ezúttal is Le Clos indult meg hatalmas tempóban, de Cseh és Kenderesi, valamint Szeto is tartotta vele a lépést. A táv felénél mindkét magyar közel volt a dél-afrikaihoz, majd az utolsó forduló után úgy tűnt, Kenderesi lehet az, aki megfogja őt. Végül a fiatalabbik magyar láthatóan elfáradt, Cseh pedig hatalmas hajrát nyitott. Le Clos-t azonban nem lehetett megfogni és a 1:53.33-as idővel nyert, Cseh 1:53.72-vel csapott célba, a harmadik Szeto lett 1:54.21-gyel, míg a negyedik Kenderesinek 1:54:74 volt az ideje.

Nem tudom, lehetett-e volna ez gyorsabb, bár az idő teljesen jó. Az, hogy idén eljutottam idáig, hatalmas csapatmunka volt”

– mondta a sorozatban nyolcadik világbajnokságán is érmes Cseh.

Kicsit értetlenül állok a dolgok előtt, nem így álmodtam meg ezt a döntőt. Közel sem úsztam olyat, mint amilyet terveztem. Negyedik lettem, annyira nem rossz ez az eredmény, de többre számítottam” – nyilatkozott Kenderesi.

Le Clos az ötszörös aranyérmes amerikai Michael Phelps és a kétszer győztes német Michael Gross mellett a harmadik, aki egynél többször nyert ebben a számban. A dél-afrikai első vb-címét 2003-ban szerezte.

A 31 éves Cseh pályafutása 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel vezeti a magyar örökrangsort Hosszú Katinka (11) előtt. Egyben a magyar csapat harmadik érmét szerezte a 17. vizes vb-n, vasárnap a férfi 4x100-as gyorsváltó harmadik lett, hétfőn pedig Hosszú Katinka nyert 200 m vegyesen.

Ezt megelőzően 

Hosszú Katinka a hetedik helyen végzett 200 méter gyorson. 

A magar úszó a 2-es pályáról indult, nagyon bekezdett, hiszen az első hossz után második volt, de még a táv felénél is harmadiknak fordult. Ekkor azonban a szám esélyesebb versenyzői elléptek tőle, és egyértelművé vált, hogy nem lehet harcban az éremért. Hosszú 1:56.35 perces eredménnyel ért célba.

Mindeközben az élen óriási harcot vívott egymással az olimpia bajnoki címvédő, 12-szeres világbajnok Katie Ledecky és a 2008-ban Pekingben győztes Federica Pellegrini. A 28 éves olasz végül óriási hajrával diadalmaskodott, s ezzel történelmet írt, mivel az amerikai csodaúszót pályafutása során első alkalommal győzte le valaki világbajnoki döntőben.

Pellegrini az első úszó, aki egy számban hét világbajnoki érmet szerzett, arany került a nyakába idén, valamint 2009-ben és 2011-ben, ezüst 2005-ben, 2013-ban és 2015-ben, míg bronz 2007-ben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés