
Boldogan pacsiznak a magyar lányok a szurkolókkal a görögök legyűrése után
Fotó: MTI
A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re legyőzte a görög csapatot a világbajnokság szerdai játéknapján, így pénteken az ötödik helyért játszhat az olaszokkal a Margitszigeten.
2017. július 26., 18:192017. július 26., 18:19
2017. július 26., 18:222017. július 26., 18:22
Bíró Attila szövetségi kapitány Európa-bajnok együttese az esőben kezdődő mérkőzés első percében hátrányba került, ám villámgyorsan válaszolt, miután Bujka Barbara értékesítette az általa kiharcolt ötméterest. A görögök előbb fórból, majd centerből vették be Kasó Orsolya kapuját, de Bujka akcióból egyre csökkentette a hátrányt (2-3).
A kék sapkában játszó görögök emberelőnyből állították vissza kétgólos vezetésüket. A kapusteljesítmény egyik oldalon sem tett hozzá a védekezéshez az elején, sokáig egyik hálóőr sem találkozott a labdával, végül két másodperccel a nyitó játékrész vége előtt Kasó hárított 2-4-nél. A második nyolc perc gólcsenddel indult, amit a negyed feléhez közeledve a harmadik találatát szerző Hrisztina Cukala tört meg. A különbségből Keszthelyi Rita faragott egyet immár napsütésben, de centerből a kapuba becserélt Gangl Edinát is felavatták a görögök, így a nagyszünetben 6-3 volt „oda”.
A fordulást követően előbb Takács Orsolya használt ki egy létszámfölényes lehetőséget, majd a vb-újonc Szilágyi Dorottya talált be akcióból. Keszthelyi értékesített büntetője pedig azt jelentette, hogy a negyed közepén egyenlített a hazai csapat (6-6). Sőt, egy megúszás után a másik vb-újonc Gurisatti Gréta góljával először vezetett a magyar válogatott, amit nagy lelkesedéssel vett tudomásul a Hajós Alfréd uszoda mintegy ötezres közönsége. Szücs Gabriella találata után pedig újra „robbant" a tribün. A lövéshatékonyság mellett a kapuscsere is segített a nagy talpra állásban, Gangl 80 százalékos védési hatékonyságnál tartott a negyed végén.
A meccs a záró felvonásban ott folytatódott, ahol a harmadik negyedben abbamaradt: Szilágyi is feliratkozott a duplázók közé. A görögök hosszú idő után betaláltak, ráadásul gyors egymásutánban kétszer is, Keszthelyi azonban harmadik góljával válaszolt (10-8). Emberelőnyből zárkózott az ellenfél, de egyenlíteni már nem tudott.
A szövetségi kapitány kitért arra is, hogy az első másfél-két negyedben benne volt a negyeddöntős vereség a kanadaiak ellen, ezért fel kellett emelnie a hangját a szünetben, és meghozni néhány taktikai döntést. „Remélem, hogy ez a győzelem lökést ad a lányoknak és elég lesz holnaputánra is."
„Tudtuk, hogy ez az első lépés az új cél felé, amit kitűztünk magunknak. Nagyon megindító volt, hogy délután háromkor ennyi ember itt volt és szurkolt nekünk. Érezni lehetett a medencében, hogy velünk vannak, ezt külön köszönjük nekik" – fogalmazott Tóth Ildikó, aki kiemelte a kapuscsere fontosságát. Mint mondta, átfutott a fejükön, hogy ha nem rendezik a sorokat, akkor esélyük sem lesz. „Az olaszoknál is nagy tradíciója van a vízilabdának, ezért nagyon oda fogják tenni magukat. De mi vagyunk itthon, a mi szurkolóink szíve dobban értünk, és ezt a szeretetet mi érezzük. Mindent meg fogunk tenni, hogy a végső cél meglegyen".
„Nem ébredtünk fel 6-3-ig, utána elhittük azt, hogy mégiscsak tudunk vízilabdázni" – nyilatkozott Bujka Barbara az MTI-nek. A center leszögezte, csapatként jobbnak bizonyultak ellenfelüknél. A pénteki találkozóra előretekintve elmondta, reménye szerint akkor még a mostani második félidőnél is jobb játékot mutat majd a válogatott, amely olykor még a végjátékban is elsietett támadásokat. „Mindkét csapat fájó, nehezen feldolgozható vereséget szenvedett a nyolc között. Ezt a gátat, rossz emléket meg kellett törni. Az a lélektana, hogy el kell engedni a múltat, és nekünk ez a felénél sikerült" – fejtette ki Takács Orsolya, aki azt mondta, nagyon akarták a sikert maguknak és a szép számú szurkolónak. „Csak azért is küzdelem volt."
Illés Anna szerint nagy akarat kellett a fordításhoz: „Rengeteg ember kijött még úgy is, hogy azért játszottunk, hogy megszerezhessük az ötödik helyet. Ez nagyon sokat jelentett számunkra, nem számítottunk ennyi emberre, több társam szeme is könnybe lábadt, amikor meglátták a tömeget." A magyarok pénteken romániai idő szerint 14.30-kor szállnak vízbe az ötödik helyért.
Eredmény, az 5-8. helyért:
Magyarország-Görögország 10-9 (2-4, 1-2, 5-0, 2-3)
--------------------------------------------------
gólszerzők: Keszthelyi 3, Bujka, Szilágyi 2-2, Gurisatti, Takács, Szücs 1-1, illetve Cukala 3, Avramidu, Xenaki 2-2, Aszimaki, Plevritu 1-1
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!