
A kínaiak feletti 18-8-as győzelem és a horvátoktól elszenvedett 15-12-es vereség után harmadik csoportmeccsén megint nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely a brazilok elleni csütörtöki 13 gólos sikerrel első lett négyesében a világliga olaszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében. Benedek Tibor csapata az Egyesült Államok csapatával találkozik a pénteki negyeddöntőben (19.40-től).
2015. június 26., 12:492015. június 26., 12:49
A brazilok a csütörtöki meccs előtt hat ponttal vezették az A csoportot, a kínaiak elleni várt, s az olimpiai bajnok horvátokkal szemben aratott nagyon is váratlan győzelemnek köszönhetően.
Ennél fogva Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttesének a körbeverések miatt a csoportelsőséghez mindenképpen nyernie kellett, ráadásul legalább hat góllal a jövő nyári ötkarikás játékok házigazdáinak pólós legénységével szemben. A brazilok vendéglátóként eleve biztos olimpiai indulók, hozzájuk csatlakozhat most Bergamóban az a válogatott, amely megnyeri a vl-szuperdöntőt.
Az összecsapás mindenesetre brazil találattal indult, Varga Dénes azonban távolról, felső sarkos bombával egyenlített, majd Hosnyánszky Norbert és Salamon Ferenc volt eredményes egyformán emberelőnyből (3-1).
A második negyedet Varga Dénes pompás ejtése vezette be (4-1), kár hogy utána büntetőt rontott. Salamon viszont – brazil szépítést követően – nagy gólt lőtt, Hosnyánszky Norbert parádés csavarja nyomán pedig már 6-2-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző. Hosnyánszky újabb lökete is célba ért, majd Madaras Norbert fejezett be pontosan egy emberelőnyös figurát (8-2), és még nem volt vége a nagyszerű sorozatnak: a nagyszünet előtt a csapatkapitány Varga Dániel a brazil kapus közreműködésével talált a hálóba (9-2).
A harmadik nyolc perc elején 9-3 lett, ám gyorsan módosult a kép: a center Hárai Balázs, majd a duplázó Erdélyi Balázs révén 12-3-ra vezetett a magyar csapat. Aztán meglett a „közte 10” is: Vámos Márton balja villant, s alakította az állást 13-3-ra.
A befejező negyedben a horvátokat héttel verő brazilok már 11 gólos hátrányban voltak a Benedek-gárdával szemben, miután Salamon emberelőnyből a kapuba vágta a labdát (14-3). A végjátékban sem tellett sok örömük a braziloknak, nekik semmi sem sikerült, míg a magyar válogatottból Hárai centerezett ellenállhatatlanul, utána pedig Vámos ejtett remekül, kialakítva a 16-3-as végeredményt. A nagy különbségű siker egyszersmind csoportelsőséget is ért a Benedek-csapatnak.
„Azt mondtam a fiúknak a meccs előtt, hogy a győzelem érdekel, nem az, mekkora a különbség. Aztán mivel ilyen jól játszottunk, nagykülönbségű győzelem lett belőle. Nekünk elsősorban az a fő célunk, hogy ha kell, egy góllal, de mindig győzzünk. Most is ez volt, aztán szerencsére jól alakultak a dolgaink – értékelt Benedek Tibor. – Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, de pénteken kezdődik a világliga. Ez a három nap arra volt jó, hogy látjuk a gyengéinket, az erősségeinket, most szerencsére inkább az utóbbit.”
Eredmények, A csoport, 3. forduló:
Magyarország-Brazília 16-3 (3-1, 6-1, 4-1, 3-0). A magyar góldobók: Hosnyánszky, Salamon 3-3, Varga Dénes, Erdélyi, Hárai, Vámos 2-2, Madaras, Varga Dániel 1-1
Horvátország-Kína 14-4 (3-1, 4-0, 3-2, 4-1)
A csoport végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Brazília 6, 3. Horvátország 6, 4. Kína 0
B csoport:
Olaszország–Egyesült Államok 13-10 (3-3, 4-0, 2-3, 4-4)
Szerbia–Ausztrália 12-8 (2-2, 4-3, 3-1, 3-2)
A csoport végeredménye: 1. Szerbia 9 pont, 2. Olaszország 6, 3. Ausztrália 3, 4. Egyesült Államok 0.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!