Hirdetés

Visszavágott a világelső

Serena Williams lett a női teniszezők idei világbajnoka, miután két játszmában, 6:3, 6:0-ra legyőzte Simona Halepet a Bajnokok Tornája vasárnapi döntőjében. 

Krónika

2014. október 26., 19:432014. október 26., 19:43

A szezon legjobb nyolc versenyzőjét felvonultató idényzáró szingapúri viadal csoportkörében még a román tehetség diadalmaskodott 6:0, 6:2-re a címvédő amerikai világelső felett, ám a fináléban már hiába kezdett jól, a 18-szoros Grand Slam-győztes gyakorlatilag esélyt sem adott neki az érvényesülésre.

„Mindent megtettem a sikerért, nem volt veszítenivalóm. Megtisztelő volt számomra ilyen jó játékos ellen adogatni” – fogalmazott a tengerentúli klasszis a számára sorozatban harmadik, pályafutása ötödik vb-címét jelentő visszavágást követően.

„Gratulálok Serena! Te vagy a legjobb” – nyilatkozta sportszerűen Halep is a meccs végén, hozzátéve, hogy azért számára így is remek volt ez az elmúlt hét, szereplését pedig álomszerűként jellemezte. Mint ismert, ő a sportág történetének harmadik romániai teniszezője, akinek sikerült kiharcolnia a Bajnokok Tornáján való részvételt, ahol bravúros eredményeket tudhat maga mögött.

Azok után, hogy a csoport első helyéről kvalifikált az elődöntőbe – és gyakorlatilag „magával vitte” Serena Williamset is – a másik ágról továbbjutott lengyel Agnieszka Radwanskát (6.) is sima 6:2, 6:2-re verte, miközben az amerikait alaposan megizzasztotta a dán Caroline Wozniacki (8.). „Azt hiszem, hogy ez volt a tökéletes meccsem” – mutatott rá még szombaton, hozzátéve, hogy egyáltalán nem számított rá, hogy a fináléba jut.

Belga edzője, Wim Fissette büszkén gratulált tanítványának, és meglátása, hogy ennél jobban nem is zárulhatott volna számára ez a remek idény. Tény ugyanis, hogy a konstancai sportoló kiváló szezont tud maga mögött, miután sokáig a világranglista 2. helyén tanyázott csupán az utolsó időszakban mutatott gyengébb formát, és csúszott le a 4. helyig.

A mostani sikerének köszönhetően viszont mától már ismét a 3. helyen rangsorolják, és a volt teniszező, Ruxandra Dragomir szerint akár világelső is lehet a jövőben. Románia Davis-kupa csapatának kapitánya, Andrei Pavel a DigiSportnak nyilatkozva mutatott rá, hogy bízik abban, hogy jövőre is a Bajnokok Tornáján szurkolhat Halepnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés