
A válogatott edzőtáborától játékosait visszatartó Steaua ellen foglalt állást Răzvan Burleanu, Románia Labdarúgó-szövetségének (FRF) elnöke, aki hivatalos nyilatkozatában egyetértett Anghel Iordănescu szövetségi kapitány véleményével, rámutatott viszont arra is, hogy a bukaresti bajnokcsapat büntetése visszaüthet a nyári Európa-bajnokságon.
2016. január 28., 19:352016. január 28., 19:35
„Tökéletesen megértem a kapitány elégedetlenségét, és szerintem is lennie kell majd valami szankciónak a történtek miatt. Így lenne igazságos. Az a probléma, hogy nem tudjuk egyenesen a klubot büntetni, mert az a játékosokra is hatással lenne, és veszélyeztetnék, hogy a válogatott számára fontos futballisták meccs nélkül maradnak egy esetleges nyolcfordulós eltiltás miatt” – magyarázta a hazai labdarúgás első embere.
Az ugyanis már tisztázódott, hogy az FRF szabályzata nem tesz különbséget hivatalos és nem hivatalos edzőtábor között, így bár a mostani összetartás – amelyre kizárólag Liga 1-es csapatok játékosai kaptak meghívást – nem szerepel a világszövetség naptárában, a távolmaradás büntethető. Azt ugyanakkor Iordănescu sem szeretné, ha a futballisták hátán csattana a Steauát edző Laurenţiu Reghecampf döntése – amellyel klubja felkészülését a válogatott érdekei elé helyezte –, a szankció hiánya viszont felháborítaná a játékosaikat elengedő többi csapatot.
Ezt a hétfő óta tartó, de többek által bírált törökországi összetartást, mint ismert, az FRF végrehajtó bizottsága hagyta jóvá. Az tény, hogy épp egybeesik a hazai bajnokságban érdekelt csapatok téli alapozásával, de Iordănescu közleménye szerint az érintetteknek lett volna elegendő idejük ahhoz, hogy előtte lejátsszanak pár edzőmeccset, az októberi ülésen pedig a Steaua-elnök, Valeriu Argăseală nem ellenezte és nem szavazott ellene.
Utóbbi ezt tagadja, de miközben egy, a DigiSportnak név nélkül nyilatkozó bizottsági tag szerint tartózkodott, Florin Prunea, a Iaşi alakulatának vezetője már úgy emlékszik, hogy vele egyetemben a tagok egyöntetűen jóváhagyták. „Nem szeretnék most Puiu bá’ (szerk. megj.: Iordănescu) helyében lenni. Ez egy olyan kínos helyzet, amilyenre még nem volt precedens. Különböző megegyezések voltak a kapitány háta mögött” – állítja a moldvaiak klubelnöke. A szövetségi kapitány most csak azt reméli, hogy tisztázódik a helyzet, és várja, hogy az FRF végrehajtó bizottsága betartassa a szabályzatot.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.
szóljon hozzá!