Hirdetés

Gyárfás: botrányosak a Hosszú Katinkát ért doppingvádak

Hosszú Katinkát az egykori NDK-s sportolókat idéző doppingolással vádolta meg az a cikk, amelyet az amerikai Swimming World magazin jelentetett meg; Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke hivatalos levélben tiltakozott.

MTI

2015. május 22., 13:132015. május 22., 13:13

2015. május 22., 13:142015. május 22., 13:14

A magyar sportvezető válaszában botrányosnak nevezte a Swimming World Magazine internetes oldalán szerda éjszaka megjelent írást, mely szerinte úgy járatja le a nemzetközileg is elismert magyar úszót, hogy a szerző bármiféle bizonyítékkal rendelkezne állításainak igazolására.

„Amint azt a nemzetközi média mértékadó újságírói pontosan tudják, Hosszú Katinkát megannyi doppingvizsgálatra kötelezték az elmúlt években a WADA, illetve helyi antidopping-ügynökségek, versenyeken és versenyeken kívül egyaránt. Az eredmény mindannyiszor negatív volt” – hangsúlyozta Gyárfás Tamás a közleményében, melyet a magazin portálja közzétett, s péntek délelőtt az első számú cikk volt az oldalon.

A nemzetközi szövetség alelnökeként is dolgozó Gyárfás érthetetlennek tartja, hogy a tekintélyes lap miért tartotta fontosnak a rágalmak közzétételét. Szerinte mindez nem illeszkedik a Swimming World szakmai szellemiségéhez, mellyel nemzetközi elismerést vívott ki magának.

„Mint a Magya Úszószövetség elnöke ezúton is deklarálom, hogy mi sohasem kérdőjeleztük meg egyetlen nagy úszó, így az amerikai csillagok kimagasló teljesítményét sem, holott több valóban emberfelettinek tűnt – mégis, örökkön csodáljuk valamennyit” – zárta közleményét a sportvezető.

A lap szerkesztősége reagálásában tagadta, hogy megrágalmazta volna a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszút – akit tavaly a nemzetközi szövetség az év legjobb női úszójának választott –, ahogy a Swimming World fogalmazott, mindössze csak egy olyan szerző véleményének adott teret, aki jártas a NDK-ban alkalmazott módszerekben.

A MÚSZ pénteki közleményében arra is kitért, hogy Gyárfás Tamás mély megdöbbenésének adott hangot, miután a nemzetközi úszóéletből kapott visszajelzések szerint a vádaskodás magyarországi „erők sugallatára fogalmazódott meg”. A MÚSZ-elnök szerint egyesek „újfent igazolták, számukra semmi sem drága, hogy a magyar úszósportot befeketítsék – a támadást pedig a péntek délelőtt esedékes tisztújító közgyűlésre időzítették”.

A Swimming World a kanadai Casey Barrett írását közölte szerdán. A volt olimpikon úszó cikkében hosszan sorolja a szerinte gyanús jeleket Hosszú Katinka elmúlt két évben mutatott teljesítményéről, jól lehet, azzal kezdi, hogy „bizonyíték nincs. Bizonyíték soha nincs, akkor sem, amikor fontos lenne, és akkor sem, amikor a legjobban kellene”.

Kommentárjában hangsúlyozza, hogy a Vas Hölgynek (Iron Lady) becézett sportoló jelenleg a világ legjobb négyszámos (all-around) úszója. Az övéhez hasonló, rengeteg számban, folyamatosan kiemelkedő produkciót senki sem tud nyújtani, se Michael Phelps, se Katie Ledecky, se Ryan Lochte. A kemény edzések idején zajló évközi versenyeken mindenki megviseltnek tűnik – Lochtet külön kiemelte példaként –, kivéve Hosszút.

Barrettnek állítása szerint külön szemet szúrtak a múlt hétvégén Charlotte-ban látottak. Az amerikai városban Hosszú hét egyéni számban indult és hatot megnyert, a verseny utolsó napján pedig a magyar versenyző előbb a világ idei legjobbjával győzött 200 m vegyesen, 16 perccel később pedig a ranglista harmadik eredményét produkálta 200 m háton.

„Nem rossz egy évközi viadalon, amelyen a szupersztárok többsége a kemény tréningek miatt nagyon fáradt, szenvedős úszást mutatott be” – jegyezte meg érezhető gúnnyal Barrett, aki szerint az elmúlt két évben Hosszú mindig mindenhol úgy úszott, mint Charlotte-ban.

Az író többször hangsúlyozza, hogy nem egyedül van véleményével, mert „az edzők morognak, a szakértők csak pislognak, a vetélytársak meg langyosan gratulálnak” Hosszú egy-egy lenyűgöző teljesítménye után, ugyanakkor mindenki összesúg a háta mögött, csak senki nem meri felemelni a hangját a bizonyítékok hiánya miatt.

Barrett egy többek között általa készített, az 1976-os montreali olimpiáról szóló dokumentumfilm (The Last Gold – Az utolsó aranyérem) egyik legfőbb üzenetével magyarázza mostani cikkét. A központi doppingolással segített NDK-s sportolók megjelenését és a sportra gyakorolt negatív hatásukat elemző filmben megfogalmazódott, hogy a sajtónak mekkora a felelőssége a kelet-német sportolók hosszú évekig tartó menetelésében, ugyanis senki sem emelte fel a szavát a nyilvánvaló csalás ellen. Szerinte 40 év alatt semmi sem változott.

„Hosszúval kapcsolatban azon csodálkozni, hogy felmerül a doppingolás kérdése olyan, mint bemenni egy sztriptízbárba, s meglepődni, hogy a lányoknak nem igazi a mellük” – írta le Barrett egy barátja reakcióját arra, hogy ilyen cikket fog írni.

Az anyag végén a szerző a londoni olimpiáig kanyarodik vissza, megemlítve, hogy Hosszú nem tudott dobogóra állni, azóta viszont a legjobb lett. Barrett emlékeztetett a magyar úszó NBC-nek adott áprilisi interjújára, melyben elismerte, hogy az olimpián a 400 m vegyes utolsó 100 méterére feladta lélekben a viadalt, s hiába volt még számára több szám is hátra, tulajdonképpen az egész londoni szereplését is.

Barrett ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a 400 m vegyesen Londonban győztes kínai Je Si-vent is sokan doppingolással vádolták meg, s ugyan azt nem tudja, hogy Hosszú is köztük volt-e, ám azt igen, hogy a sportolók azért szoktak doppinghoz nyúlni, mert úgy gondolják, hogy a vetélytársak is használják azt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés