Hirdetés

Visszatérnek Sevillába

Labdarúgás – Pontszerzésben bízik a Steaua a Bajnokok Ligájában. A vereség elkerülésének reményében utazott a pont nélkül álló Steaua labdarúgócsapata Spanyolországba, ahol ma az FC Sevilla vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligája H csoportjának harmadik fordulójában. A két csapat az elmúlt futballidényben az UEFA-kupában találkozott össze – az ibériaiak a legjobb 32 együttes között 2-0-ra nyertek Bukarestben, majd hazai pályán 1-0-ra győztek, így továbbjutottak, végül pedig – zsinórban másodszor – megnyerték az UEFA-kupát.

Gazda Árpád

2007. október 23., 00:002007. október 23., 00:00

Az andalúziaiak idén debütáltak a legrangosabb európai kupasorozatban. A bemutatkozás rosszul sikerült: az első fordulóban 3-0-ra kikaptak az Arsenal otthonában, majd egy 4-2-es győzelemmel javítottak a vendég Slavia Prága ellen. Az FC Sevilla a spanyol bajnokságban is talpra állt: négy vereség után hétvégén nyerni tudott a Levante vendégeként.

A Steaua hétvégi, Besztercei Gloria elleni bajnoki találkozóját elhalasztották, így Massimo Pedrazzini együttese csak a BL-mérkőzésre koncentrált, amelyen biztosan nem lép pályára a sérült Lovin és Golanski, valamint a régóta hiányzó Pleşan, Rădoi és Ghionea. „Imádkoztam a győzelmünkért. Nem bízom teljes mértékben Pedrazzinira a csapat összeállítását, ha kell, beleszólok” – nyilatkozta George Becali, a Steaua tulajdonosa.

A csoport másik mérkőzésén a hatpontos Arsenal a hárompontos Slavia Prágát fogadja. A keddi játéknap rangadóját Glasgow-ban játsszák, ahol az eddig százszázalékosan teljesített Rangers a szintén hatpontos FC Barcelonát fogadja. Szerdán az AC Milan az eddig pontot sem veszített Sahtar Donecket látja vendégül. Az olaszok kapusa, Dida az európai szövetség fellebbviteli bizottságának döntése szerint kettő helyett csak egyfordulós eltiltást kapott – miután a Celtic Glasgow elleni mérkőzésen eljátszotta, hogy a pályára berohant szurkoló megütötte –, így csak a Mircea Lucescu által irányított ukrán csapat ellen nem védhet.

Hírösszefoglaló

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, kedd, H csoport: FC Sevilla–Steaua (Pro Tv, 21.45), Arsenal–Slavia Prága. A csoport állása: 1. Arsenal 6 pont, 2-3. Slavia és Sevilla 3-3 (4-5), 4. Steaua 0. E csoport: Glasgow Rangers–FC Barcelona (sport.ro, 21.45), VfB Stuttgart– Olympique Lyon. F csoport: AS Roma– Sporting Lisszabon, Dinamo Kijev– Manchester United. G csoport: PSV Eindhoven–Fenerbahce, CSZKA Moszkva–Internazionale (sport.ro, 19.30). Szerda, A csoport: Besiktas–FC Liverpool, Olympique Marseille–FC Porto. B csoport: Rosenborg–FC Valencia, Chelsea–Schalke 04. C csoport: Werder Bremen–Lazio Roma, Real Madrid– Olimpiakosz Pireusz. D csoport: AC Milan–Sahtar Doneck (Pro Tv, 21.45), Benfica–Celtic Glasgow.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés