
Fotó: Agerpres
2011. február 10., 09:522011. február 10., 09:52
A Liga 1 második helyén telelő együttes – amely tegnap leigazolta a szabadon érkező Sorin Ghioneát – klubvezetői már tavaly novemberben jelezték, hamarosan véget ér az évek óta húzódó vita, és a klub ismét használhatja az 1921-ben alapított bánsági csapat nevét, színeit és dicsőséglistáját, amely két Román Kupa-győzelmet is magában foglal (1958, 1980). Kijelentésük megerősítéseképpen november 17-én ismét feltüntették a Temesvári FC Politehnica elnevezést hivatalos honlapjukon – amelyet egyébként addig is a www.politimisoara.com címen lehetett elérni –, és lila színbe „bújtatták” az internetes oldalt. „A tavaszi szezontól úgy fogják hívni a csapatot, ahogyan hívni kell. A téli szünetben a román szövetségnél is megtesszük a szükséges lépéseket: minden olyan iratot a FRF rendelkezésére bocsátunk, amely igazunkat bizonyítja” – nyilatkozta akkor Marian Iancu, a Liga 1-es csapat első embere. A klubvezető most bírósági ítélettel is alátámaszthatja igazát: a bukaresti táblabíróság tegnap megjelent közleménye szerint Claudio Zambon, a 2002-ben a névvel és a dicsőséglistával Drăgăşani-ba „emigráló” olasz üzletember – akinek csapata jelenleg a negyedosztály egyik bukaresti csoportjában szerepel – másodszor nem fellebbezte meg a döntést a február 3-i határidőig, így az jogerőssé vált.
A fellebbezés elmulasztása azt sejteti, hogy Claudio Zambont – aki éveken keresztül foggal-körömmel ragaszkodott a dicsőséglistához – végül sikerült „megpuhítani”. Az olasz üzletember már tavaly ősszel azt nyilatkozta, hónapok óta nem foglalkozik a negyedosztályban tengődő, Poli néven szereplő csapatával, és nem is érdekli, mi lesz vele. Egyes sajtóértesülések szerint a korábban több százezer eurót követelő, ám az utóbbi időben problémákkal küszködő Zambon 50 ezer euróért belement, hogy véget vessenek a Poli-ügynek. Iancu a hírek szerint ragaszkodott ahhoz, hogy ez ne kerüljön nyilvánosságra, és úgy tűnjön, a dicsőséglistát az igazságszolgáltatás révén szerzi vissza a klub létrejöttének 90. évfordulóján.
Egyébként az alapfokon kimondott ítélet bírósági indoklása szerint amikor Zambon – aki 2000 és 2002 között volt a még Temesváron székelő Poli tulajdonosa – „uralkodása” során részvénytársasággá alakította a klubot, gyakorlatilag egy új egyesületet hozott létre, így a dicsőséglistát nem vihette magával, miután kiköltözött a Dan Păltinişanu-stadionból. A bírák szerint a régi Poli Temesváron maradt, ennek pedig az a bizonyítéka, hogy a Béga-parti csapat a másodosztályban, nagyrészt juniorkorú játékosokkal folytatta szereplését azután is, hogy Zambon működési formát változtatott és nyélbe ütötte a költözést. A táblabíróság döntéséből kitűnik, az akkor a harmadosztályba kiesett csapat jogutódja a Temesvári Poli AEK kell hogy legyen, amelyet Anton Doboş hozott létre a 2002-ben frissen élvonalba jutott Bukaresti AEK Temesvárra költöztetésével, a Poli AEK-t pedig Iancuék vették meg 2004-ben.
A mostani polgári peres ítélet mindazonáltal gyökeresen ellentmond a sportági vitás ügyek legfelsőbb ítélőszéke, a lausanne-i Sportdöntőbíróság 2006-ban meghozott végleges ítéletének, amelyben Claudio Zambonnak adtak igazat. Mint ismeretes, Iancuék hosszas huzavona után csak a 2007/2008-as idény előtt alkalmazkodtak a határozathoz, amikor UEFA-kupa szereplésük került veszélybe. Ezután az FC Temesvárra átkeresztelt klubot a FIFA is „megszorongatta”, mondván, hogy a klubszíneket nem cserélték le, ám a 2008/2009-es szezonban kiszabott büntetést, a 6 bajnoki pont levonását az idény végén törölték, mégpedig egy újabb lausanne-i határozat eredményeképpen, miszerint Iancu csapata még időben lecserélte a Polit megillető lila-fehér színeket.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.