2008. június 18., 00:002008. június 18., 00:00
hangoztatta a tekintélyes újság, s bátortalanságáért nem csupán a csapatot, hanem az „összeállítási hibákért” Joachim Löw edzőt is bírálta. A berlini Der Tagesspiegel szerint Németország győzött ugyan, de a játék minden tekintetben csalódást keltett. A Die Welt inkább a pohár telt felét nézte: mellékesnek ítélte, hogy a német válogatott középpályás sora és támadó játéka gyengélkedett, a lényeg, hogy a csapat versenyben maradt.
Nem mondható ez el az osztrákokról, akik a svájci társrendezőhöz hasonlóan kiestek. „Vége a játéknak – Ballack lövése a szívünkbe talált” – kesergett a Kurier. „Most már csak házigazdák vagyunk” – emelte ki szalagcímében a Die Presse, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a vereség szétfoszlatta a hazaiak álmát, és keserű utóízt is hagyott maga után. Ugyanis az Európa-bajnokságok történetében még sosem fordult elő, hogy egy rendező ország csapata csupán egy ponttal fejezze be szereplését: ez eddig a legszégyenteljesebb búcsú. A Die Presse csodára várt, de nem jött össze: „Egész Ausztria azért szorított, hogy megtörténjen a bécsi csoda. Olyan erős és szenvedélyes volt a hit, hogy akár hegyeket is képes lett volna megmozgatni. Ám Michael Ballack szabadrúgása mindent eldöntött – hiába, ritkán sül el jól, ha Dávid csap össze Góliáttal”.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.