Hirdetés

Világverseny érintésközelben

Tíz Krónika-olvasó ingyenesen tekintheti meg a debreceni U23-as atlétikai Európai-bajnokság versenyeit. Tíz nap múlva kezdődik Debrecenben az év legnagyobb kontinentális atlétikai versenye, az U23-as Európa-bajnokság. A július 12-15. között rendezendő viadal egyben az utolsó szintteljesítési lehetőségek egyike az augusztus 25-én rajtoló oszakai felnőtt világbajnokságra.

2007. július 02., 00:002007. július 02., 00:00

Az ifjúsági korból kinövő atléták zökkenőmentes „felnőtté válását” segítendő, 23 év alattiak számára fenntartott verseny 1997-ben a finnországi Turkuban debütált, és jelentette több sztár – Jurij Borzakovszkij, Carolina Klüft, Jelena Iszinbajeva, Christian Olsson és mások – számára az első sikerek lehetőségét.

Debrecen a hatodik utánpótlás-Eb-nek ad otthont, ez lesz a cívisváros történetének 12. világversenye. A kiváló szervezői hírnév mellett a város jó megközelíthetősége is magyarázza, miért ígér minden eddiginél nagyobb mezőnyt az idei Eb. Az előnevezések alapján 46 országból jeleztek indulási szándékot, a rendezők körülbelül 2000 személy akkreditálásával számolnak.

A látványosságok már a versenyrajt előtt megkezdődnek: július 11-én a szervezők látványos megnyitóünnepségre invitálnak Debrecen belvárosába, a Kossuth térre. A Debreceni Ifjúsági Fúvószenekar diktálta ritmusokra felvonulnak a részt vevő országok képviselői, majd a Haja Zsolt operaénekes által előadott Himnusz, illetve a Hajdú Táncegyüttes és a Debreceni Népi Együttes következik, amelynek tagjai a Szeredás és a Bürkös együttes zenéjére táncolnak. Az Eb-t Kósa Lajos polgármester nyitja meg, ezt követően a Desperado együttes zenéjére melegíthet a közönség a program- és napzáró tűzijátékra.

A kontinensbajnokságnak a Debreceni Sportcentrum Kht. területén lévő Gyulai István atlétikai stadion és edzésközpont ad otthont, amely a 2001-es ifjúsági atlétikai világbajnokságra épült. A nyolcsávos, rekortánborítású pályának és a hozzá tartozó tribünépületnek az egész Kárpát-medencében nem akad párja. A központ a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hivatalos edzőközpontja rangot is kivívta. A stadion névadó ünnepsége a 2006 októberében rendezett utcaifutó-világbajnokság egyik hivatalos programpontja volt, a névadó Gyulai István, az IAAF néhai főtitkára elévülhetetlen érdemeket szerzett a komplexum megteremtésében.

A helyszínen hatezer néző követheti nyomon a versenyeket. A viadalra szóló napijegyeket vagy az Eb négy napjára szóló bérleteket on-line módon – részletek a weboldalon – július 2-áig lehet megrendelni, azt követően csak a helyszínen lehet belépőket vásárolni.

Az esemény kizárólagos romániai médiatámogatójaként a Krónika napilap tíz olvasójának kedveskedik ingyenes Eb-bérlettel, azok közül, akik július 10-éig hiánytalanul beküldik a lapunk e heti számaiban megjelenő sorszámozott szelvénycsokrot.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés