Hirdetés

Világcsúccsal kezdődik a németországi hoki-vb

Biztos, hogy világcsúcs születik a pénteki német–amerikai mérkőzésen a jégkorong-világbajnokság nyitányán (Sport 1, 20.45), a gelsenkircheni AufSchalke Arénában. A fedett futballarénába 76 152 néző fér, és csütörtökön már csak 140 jegy várt gazdára – soha még ennyien nem láttak élőben hokimeccset.

MTI

2010. május 07., 11:192010. május 07., 11:19

A régi rekordot a 2001. október 6-án rendezett amerikai főiskolás találkozó jelentette 74 554 szurkolóval. A legjobb világbajnoki mutató 50 ezer néző, még 1957. március 5-én a szovjet és a svéd válogatott a Luzsnyiki-stadionban szerepelt ennyi néző előtt.

A németek a házigazdaságnak köszönhetik, hogy bennmaradtak a világelitben, noha tavalyi eredményük alapján a magyarokkal együtt kellett volna kiesniük. Eközben az amerikaiak most messze nem olyan erős csapattal szerepelnek, mint a februári vancouveri téli olimpián, ahol is ezüstérmesek lettek. Az aranyérem első számú várományosa az orosz gárda, amely az utóbbi két évben is győzni tudott. Ráadásul most – mivel a Washington kiesett az észak-amerikai profiliga (NHL) rájátszásából – Alekszandr Ovecskin és Alekszandr Szjomin, valamint Szimjon Varlamov is a rendelkezésre áll.

Hagyományosan az utóbbi két döntőt elbukó kanadaiak, valamint a svédek és a csehek szólhatnak bele a dobogóért folyó küzdelemben. A finnek, akárcsak az amerikaiak, most a fiatalokra számítanak, részükről bravúr lenne a négy közé jutás.

A 16 csapat négy négyes csoportban küzd, a legjobb három-három a középdöntőbe jut, a negyedikek a kiesés ellen harcolnak, és az utolsó két helyezett búcsúzik az élvonaltól. A jobbik kieső lesz majd jövőre a magyar válogatott egyik ellenfele a Divízió I-es vb-n. A középdöntőben két hatos csoportra oszlik a mezőny, és a négy-négy legjobb kerül a németországi világbajnokság negyeddöntőjébe, ahonnan kieséses rendszerben folytatódik a torna. A döntőt május 23-án rendezik Kölnben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés