Hirdetés

Vettel és Alonso a végsőkig húzza

Az utolsó futamon dől el a pilóták világbajnoki címének sorsa a Forma–1-ben, vasárnap este ugyanis Lewis Hamilton nyerte az Egyesült Államok Nagydíját. A McLaren–Mercedes versenyzője a listavezető Sebastian Vettellel vívott nagy csatát az elsőségért Austinban.

Hírösszefoglaló

2012. november 20., 08:402012. november 20., 08:40

 A dobogó legalsó fokára Fernando Alonso állhatott fel, aki ezzel az eredménnyel – csupán 3 ponttal kapott kevesebbet, mint a címvédő Vettel – egészen az évadzáróig életben tartotta világbajnoki esélyeit. Az összetett pontversenyben éllovas Vettel a hétvégi zárófutam, a Brazil GP előtt 13 ponttal előzi meg egyetlen riválisát, Alonsót. A konstruktőrök versenye ugyanakkor már Austinban eldőlt, a Red Bull sorozatban harmadszor győzött.

A Ferrari, hogy javítson Alonso pozícióján, taktikai váltócserét hajtott végre csapattársa, Felipe Massa autóján, ezzel a brazil versenyző a hatodikról öt hellyel hátrébb került a rajtrácson Austinban, míg az eredetileg a nyolcadikról startoló Alonso egyet előrelépett. A startot követően Vettel megtartotta első helyét, csapattársa, Mark Webber feljött a második helyre, Hamilton a harmadikként fordult el az első kanyarban, Alonso pedig hármat lépett előre, és az első kör végén már a negyediken száguldott. Néhány körrel később Webbert megelőzte a McLaren brit pilótája, majd az ausztrál motorhiba miatt ki is esett.  Ezek után Vettel és Hamilton külön versenyt vívott, a brit végig riválisa nyomában volt, küzdelmükbe senki sem tudott beleszólni. A viadal utolsó harmadában Hamilton egyre jobban Vettel sarkába került, majd a 42. körben egy pompás manőverrel „körbeautózta” a vb-címvédőt, és előnyét végig megtartotta.

Alonso magabiztosan őrizte meg 3. helyét a futam során. „Sokkal rosszabb is lehetett volna, most viszont úgy érkezhetünk meg Sao Paulóba, hogy a végsőkig esélyünk van. Papíron ez talán nem olyan nagy esély, 25 százalék, de belül sokkal többnek érzem. Bármi megtörténhet Interlagosban” – nyilatkozta a Ferrari spanyol pilótája, aki Massa szándékosan kieszközölt rajtbüntetéséről elmondta, egy csapatdöntés volt, amire a kritikák ellenére büszke, „különösen úgy, hogy végül helyesnek bizonyult”. Vettel egyelőre csak a konstruktőri vb-címnek örült. „Izgatott vagyok, mert az autó elég jónak tűnik ahhoz, hogy a győzelemért harcoljak vele. Az elmúlt pár évben nagyon gyorsak voltunk Brazíliában. Mindennek a tetejében sikerült növelnünk az előnyünket a bajnokságban, így a lehető legjobb helyzetben vagyunk” – fogalmazott a német pilóta.

A Renault-val kétszeres vb-győztes (2005, 2006) Alonso csak három esetben lehet világbajnok: ha győz, és közben Vettel legfeljebb ötödik; ha második, Vettel pedig legfeljebb nyolcadik;  ha harmadik, miközben Vettel legfeljebb tizedik. A Brazil Nagydíj vasárnap romániai idő szerint 18 órakor kezdődik Interlagosban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés