Hosszabbításra mentette ugyan a meccset, de végül 4-3-ra kikapott a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong-Mol Liga élére lépett Budapesti MAC-tól. A házigazda hargitaiak feladatát nehezítette, hogy több kulcsemberük sérülés miatt hiányzott, így talán nem véletlen, hogy a fővárosi együttes négy perc után már 2-0-ra vezetett ellenük.
2015. december 30., 19:202015. december 30., 19:20
A kék-fehérek ekkor még talpra álltak, és miután kiegyenlítették az eredményt, az utolsó játékrészig végig állták az ellenük indított ostromot. Noha a MAC később ismét javára fordította az állást, a Sportklub újfent betalált, de a ráadás negyedik percében a vendégek gólja eldöntötte a találkozót: a pestiek vitték el a két pontot, a csíkiak pedig egy ponttal vigasztalódhattak. Orosz edzőjük, Artur Oktyabrjov szerint megint „rosszul álltak bele a meccsbe”, de örül amiért végül összejött a pontszerzés.
„Ezzel bebizonyítottuk, hogy nagyon jó csapat vagyunk. Köztudott, hogy hiányos volt a keretünk a mai meccsre, épp ezért itt szeretném megjegyezni, hogy minden játékos aki most pályára lépett egy hős” – értékelt a meccs után a szakember. Az talán már nem meglepő, hogy a másik erdélyi együttes, a Brassói Corona ismét vereséget szenvedett. Ezúttal a Fehérvár AV19-től kapott ki hazai pályán 4-0-ra. Noha a Mol Ligában csupán csütörtökön nem rendeznek mérkőzést, a két romániai csapat jövő hétvégéig pihenhet, mert legközelebb január 8-án, illetve 9-én lépnek pályára.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!