
Fotó: Krónika
A férfidöntõben Roger Federer Rafael Nadal elleni párharca – amely az esõ miatt késve kezdõdött, majd félbeszakadt – lapzártánkig nem ért véget.
„Megtettem a kötelességem, hazamehetek” – mondta a nõi egyes döntõje elõtt Richard Williams, Venus és Serena édesapja, illetve edzõje. A „sikerapa” haza is utazott az Egyesült Államokba, így nem láthatta élõben, hogy a nyitójátszmát az ifjabbik Williams testvér kezdte jobban: már a mérkõzés elején brékelte nõvérét, és 3:1-re, majd 4:2-re elhúzott. A címvédõ azonban elkezdett keményen támadni, Serena egyre többet hibázott, így Venus kiegyenlített (4:4), majd a kavargó szélben 53 perc alatt elõnyhöz is jutott.
A folytatásban, a harmadik játékban hatalmas adok-kapok alakult ki: Serenának több bréklabdája is volt, végül a tizenharmadikat ki is használta (2:1). Ám öröme nem tarthatott sokáig, mert Venus azonnal visszaszerezte, amit elveszített, s ezzel kezdõdhetett minden elölrõl. Ezt követõen egészen 4:4-ig fej fej mellett haladt a két játékos, aztán Venus 5:4-es vezetésénél két meccslabdához jutott. Az elsõt – egy pazar ásszal – hárította Serena, ám a másodikat már nem tudta kivédeni.
A két klasszis a szombatival együtt összesen hét Grand Slam-tornán vívott „családi” döntõt, és ebben a párharcban még mindig az ifjabbik Williams lány vezet 5-2-re. A 27 éves Venus Williams ötödször diadalmaskodott Wimbledonban (2000, 2001, 2005, 2007, 2008), húga korábban két alkalommal gyõzött (2002, 2003) – mindkétszer nõvérét gyõzte le.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.