
A budapesti Suent István-bazilikában hétfőn végső búcsút vettek Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától, aki június 13-án, nyolcvannyolc évesen hunyt el.
2014. június 30., 17:122014. június 30., 17:12
A fővárosi Szent István-bazilikában tartott búcsúztatáson egy szál virággal rótta le kegyeletét – többek között – Orbán Viktor miniszterelnök. A búcsúztatáson beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen, még élő tagja, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) képviseletében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében Borkai Zsolt elnök, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter. „A Földön egy csillaggal kevesebb, az égben eggyel több\" – méltatta jó barátját Buzánszky Jenő, aki kiemelte, a hálóőr egész életét a futballnak szentelte.
Borkai Zsolt többek között Grosics Gyula emberszeretetét emelte ki, és azt, hogy „életre szóló élményeket kaptunk tőle\", a kapus példát mutatott a mai fiataloknak. A MOB vezetője egyúttal tolmácsolta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke neki címzett levelét, amelyben a német sportdiplomata részvétnyilvánításában minden idők egyik legnagyobb kapusának nevezte Grosicsot.
„A hétköznapokon is bajnok maradt\" – jelentette ki Balog Zoltán, aki úgy fogalmazott: „eddig ő szolgálta a hazát, most rajtunk a sor, hogy méltóképpen megőrizzük a nevét\". A ceremónia zárásaként Kiss-Rigó László megyés püspök vezette a temetési szertartást, amely után szűk családi körben, a Szent István-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra Grosics Gyulát.
A Fekete Párducnak becézett kapus emlékének tisztelegve déltől több százan rótták le kegyeletüket a koporsónál, a bazilika előtt az érdeklődők óriáskivetítőn is nyomon követhették a szertartást. Több volt válogatott futballista, politikus és közéleti személyiség vett végső búcsút Grosicstól, így többek között Göröcs János, Nyilasi Tibor, Mészöly Kálmán, Simicskó István sportért felelős államtitkár, illetve Demjén Ferenc énekes.
Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet nyert. Ő védte a válogatott kapuját az angolok elleni legendás, 6-3-as londoni győzelem alkalmával.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!