Hirdetés

Végső búcsút vettek Buzánszky Jenőtől

Végső búcsút vettek pénteken Buzánszky Jenőtől, az Aranycsapat utolsóként elhunyt játékosától, aki január 11-én, nyolcvankilenc évesen távozott az élők sorából.

MTI

2015. január 30., 15:132015. január 30., 15:13

A fővárosi Szent István-bazilikában megtartott búcsúztatáson több százan rótták le kegyeletüket egy szál virággal, a koporsó mellett volt válogatott játékosok – köztük Mészöly Kálmán, Göröcs János, Várhidi Pál, Kovács Ferenc és Fenyvesi Máté –, valamint ifjúsági korú futballisták álltak díszsorfalat. A búcsúztatáson beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Labdarúgó-szövetség képviseletében Csányi Sándor elnök.

A kormányfő azt mondta: Buzánszky Jenő azon ritka magyarok egyike volt, akit mindenki elfogadott és tisztelt, akiben „nemzeti legendáink egyikét tisztelhettük”. Kiemelte, hogy az Aranycsapat hátvédjének élete a hazafiság története, majd Buzánszky Jenőtől idézett, aki azt mondta: érdemes magyarnak lenni.

Úgy vélte, az Aranycsapat „két örökséget hagyott ránk: a teljesítményt, amelyet szinte lehetetlen felülmúlni, és a példát, hogy hogyan kell megvívni a lehetetlennel”. „Mindent azért tett, hogy Magyarországnak örömet szerezzen. Ezt itt és most köszönjük neki” – mondta Buzánszky Jenőről Orbán Viktor.

Csányi Sándor beszédében úgy fogalmazott, nemcsak Buzánszky Jenőtől, hanem „múltunk egy darabjától búcsúzunk\", a magyar labdarúgás legkiemelkedőbb fejezetétől. Az MLSZ elnöke felidézte az elhunyt pályafutását, sikereit és kiemelte, hogy a mindig aktív Buzánszky Jenő szinte haláláig járta az országot, s népszerűsítette, ápolta az Aranycsapat emlékét.

Nemcsák Károly színész Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című költeményét elszavalva búcsúzott.
Több volt válogatott futballista, sportoló, politikus és közéleti személyiség vett végső búcsút az elhunyttól, így többek között Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a Nemzet Sportolója, valamint Simicskó István sportért felelős államtitkár.

A ceremónia zárásaként Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vezette a temetési szertartást, amely után szűk családi körben a Szent István-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra Buzánszky Jenőt. A Fájdalmas Szűzanya teremben Grosics Gyula és Kocsis Sándor közvetlen közelében lesz a végső nyughelye – az Aranycsapat kapitánya, Puskás Ferenc egy másik, közeli teremben nyugszik.

Buzánszky az Aranycsapat utolsó élő tagja volt. Játszott az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok együttesben, pályára lépett az évszázad mérkőzésén 1953-ban, Londonban és mind az öt mérkőzésen szerephez jutott az 1954-es svájci világbajnokságon, melyen ezüstérmet szerzett a válogatott.

2011 óta volt a Nemzet Sportolója, tavaly novemberben pedig beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe. Az egykori nagyszerű jobbhátvéd pályafutását a Dombóvári Vasutasnál (1938–1946) kezdte, majd felnőttként a Pécsi VSK-ban (1946–1947), illetve Dorogon (1947–1960) futballozott. 274 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, a válogatottban pedig 48 alkalommal szerepelt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés