2008. március 20., 00:002008. március 20., 00:00
Hagiu elõször a március eleji nagyváradi olimpiai selejtezõtorna után közölte, lemond tisztségérõl, mivel a válogatott a Kanada ellen elvesztett negyeddöntõ miatt nem jutott ki az ötkarikás játékokra. A játékosok nyomására azonban a tréner meggondolta magát, és az FRP-re bízta sorsát. Ám hétfõn bejelentette, mégiscsak a távozás mellett döntött, az elnökség pedig eleget tett kérésének. „Túl nagy a szégyen, amelyet érzek, így nem folytathattam, azzal együtt, hogy mindent megtettem a siker érdekében. Emelt fõvel távozom, még rengeteget tanulhatok” – nyilatkozta a 44 éves szakember, aki 2004 óta irányította a román csapatot. Legjobb eredményét 2006-ban érte el, amikor a válogatottal a 4. helyen végzett a belgrádi Európa-bajnokságon. Hagiu utódjáról április 15-én döntenek. George Gaiþã, a FRP elnöke jelezte, az új kapitány nagy valószínûséggel külföldi lesz.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.