
2012. szeptember 24., 08:142012. szeptember 24., 08:14
A szakember döntését a válogatott honlapján, a Vlv.hu-n keresztül hozta nyilvánosságra pénteken, leszögezve, hogy minden körülményt mérlegelve határozott így.
„Nem volt könnyű a döntés, mert az elmúlt 16 évben rengeteg örömet kaptam a játékosaimtól, a munkatársaimtól, a szurkolóktól. Mindig igyekeztem munkával, figyelemmel, szeretettel viszonozni, remélem, valamennyire sikerült” – mondta Kemény Dénes, akinek a szövetséggel kötött szerződése ez év végéig szól.
A kérdésre, hogy nem bánta-e meg, amiért Peking után elvállalta az újabb ciklust, így felelt: „Azt bántam meg, hogy Athén után elvállaltam... Na jó, Peking után, kockáztatva a londoni gyengébb szereplést is, gyáva lépésnek éreztem volna, ha nem folytatom, mert nagyon nem álltunk jól. Tudtam, hogy nehéz lesz, jeleztem is ezt mindenkinek, és tényleg nehezebb volt, mint előzőleg bármikor.”
A kapitány kitért rá, hogy van mire büszkének lennie. „A csapat eredményei, a 12 évig tartó olimpiai veretlenség és játékosaim sportemberi kisugárzása új dimenzióba emelte a vízilabdázást Magyarországon, sok-sok gyerek választja nap mint nap ezt a gyönyörű sportágat” – mondta, a jövőjét firtató kérdésre pedig, arra, hogy mit fog csinálni, ezt válaszolta: „Fogalmam sincs, és most nem is igazából gondolkozom ezen, már annak is örülök, hogy ezt a fontos döntést sikerült átgondoltan meghozzam. Köszönöm mindenkinek a segítséget, aki ebben a hosszú időszakban a munkámban mellettem állt, köszönöm a szurkolók szeretetét és sok sikert kívánok az új feladatokhoz!”
A magyar válogatott az 58 éves Kemény Dénes – aki a Magyar Sportújságírók Szövetsége választásán ötször lett az Év Szövetségi Kapitánya (1999, 2000, 2003, 2004, 2008) – irányítása alatt 29 világversenyen szerepelt, és 24 alkalommal éremmel tért haza. A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) tájékoztatása szerint átmenetileg Benedek Tibor és Mátéfalvy Csaba irányítja a magyar férfi vízilabda-válogatottat. Az új szövetségi kapitány személyéről az MVLSZ decemberi tisztújító közgyűlését követően születhet döntés.
Kemény Dénes éremlistája magyar szövetségi kapitányként, olimpia: arany (2000, 2004, 2008). Világbajnokság: arany (2003), ezüst (1998, 2005, 2007). Európa-bajnokság, arany (1997, 1999), ezüst (2006), bronz (2001, 2003, 2008, 2012). Európai Nemzetek Ligája: arany (2000). Világkupa: arany (1999), ezüst (2002, 2006), bronz (1997). Világliga: arany (2003, 2004), ezüst (2005, 2007), bronz (2002).
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.