2011. május 27., 06:292011. május 27., 06:29
A bukaresti katonacsapat a Román Kupa szerda esti döntőjében vetett véget a hosszú „böjtnek”: a brassói fináléban 2-1-re legyőzte a nagy rivális Dinamót, története 21. kupasikerét elérve. A szintén csúcsot jelentő 23-szoros bajnok piros-kékeknek legutóbb 2006-ban volt okuk az ünneplésre, amikor a bajnokságot és a Román Szuperkupát is megnyerték. George Becali üzletember csapata azóta egyik fronton sem diadalmaskodott, ám most a kupasorozatban nem találtak legyőzőre. A siker az Európa Liga utolsó selejtezőkörébe repíti a bajnoki ötödik Steauát, míg a hatodik Dinamo a négyből már a második körben bekapcsolódik a küzdelmekbe.
A brassói finálét – amelyre mintegy 2500-2500 Steaua- és Dinamo-szurkoló, illetve mintegy 3000 „semleges” néző látogatott ki – gyakorlatilag a dinamós Bărboianu döntötte el egy hihetetlenül szerencsétlen mozdulattal: 1-1-es állásnál – a vezetést a 24. percben Dică szerezte meg a Steaua javára, majd 9 perc múlva Torje szintén szabadrúgásból egyenlített – egy, a saját tizenhatosa előterébe ívelt labdát az 50. percben, 18 méterről védhetetlenül bombázott kapuja bal alsó sarkába. Az öngól végül sorsdöntőnek bizonyult, ám mindkét csapat vezetői inkább a játékvezető, Marcel Avram ténykedését emelték ki. A steauások szerint 12 ember ellen küzdöttek, ugyanis Avram a meccs elején nem adott meg egy tizenegyest nekik, majd negyedóra elteltével nem állította ki Moţit egy durva belépő után. A dinamósok leginkább a ráadás perceiben történtek miatt boszszankodtak, amikor az ellenfél ötöse elé érkező labda Emeghara kezére pattanva lassult le, ám ezt Avram nem vette észre.
A játékvezető amúgy a teljes meccs során nem állt a helyzet magaslatán. Először Mihai Stoica, a Steaua menedzserének „magánakciója” felett hunyt szemet, a klubvezető a meg nem adott tizenegyes után következmények nélkül rohant be a pályára. Stoica később a pálya szélén az ellenfél trénerével, Ioan Andonéval is öszszetűzésbe került, ám a konfliktus végül csak kölcsönös szidalmakban nyilvánult meg.
Bărboianu öngólja után ismét Stoica került a főszerepbe, aki csapata füstbombákat dobáló szurkolóit próbálta ismét a pályára berohanva megnyugtatni, ezt követően azonban – többszöri bírói felszólítás után – már csak a lelátón foglalhatott helyet. Néhány perc elteltével a Dinamo drukkerei is megmutatták, mire képesek: egyik, a pályára kilőtt füstbombájuk alig két méterrel kerülte el saját játékosukat, a jobb szélen elfutó Torjét, majd végigsuhant a Steaua ötöse előtt, de senkit nem talált el. Avram nem vette tudomásul, hogy a játékosok testi épsége is veszélyben van, és továbbot intett. A főszereplők végül épen megúszták, a lefújás után pedig a Steaua játékosai diadalittasan emelték magasba a serleget. A botrányos összecsapás krónikája a csendőrség adataival teljes: összesen 40 pénzbírságot róttak ki különféle kihágások miatt, míg 13 esetben bűnvádi eljárást kezdeményeztek.
A Steaua 21 sikerével csúcstartó az először az 1933/34-es idényben megrendezett Román Kupában, ezt megelőzően utoljára 1999-ben nyerte meg a sorozatot. Az elmúlt három évben a Kolozsvári CFR diadalmaskodott, bukaresti csapat legutóbb 2007-ben győzött a Rapid révén. A legeredményesebb vidéki együttes a 6 sikert jegyző Craiovai U. Eddig összesen 18 csapatnak sikerült elhódítania a trófeát. Ezeknek több mint fele erdélyi vagy partiumi: a Kolozsvári CFR (3-szoros győztes), az Aradi UTA (2), a Temesvári Poli (2), a Temesvári Ripensia (2), a Tordai Arieşul, a Besztercei Gloria, a Petrozsényi Jiul, a Resicabányai Metalul, a Nagyváradi Progresul és a Kolozsvári U.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!