
2009. július 28., 10:172009. július 28., 10:17
Ma kezdi meg egyhetes edzőtáborát Marosvásárhelyen a háromtagú fogathajtó csapat, illetve az egyéni versenyen induló fogatos, aki Romániát képviseli az augusztus közepén megrendezésre kerülő kecskeméti kettes fogathajtó világbajnokságon. Az edzőtábort követően egyhetes lazább verseny előtti pihentető programon vesznek részt a versenylovak, majd ezután szállítják őket a világbajnokság helyszínére.
„Komoly kritériumrendszernek kellett megfelelnünk ahhoz, hogy bekerülhessünk a válogatott keretbe” – szögezte le Pál Attila kétszeres romániai bajnok, és több európai bajnokságon jelentős eredményt elért fogathajtó. Mint mondta, az Országos Lovasszövetség a húsz legjobb fogathajtóját versenyeztette az országos bajnokságokon ahhoz, hogy kiválasszák a hat legjobbat, akik között a rangsor a nemzetközi versenyeken való részvétel, illetve az ott elért eredménynek függvényében állt fel.
Így esett a választás Pál Attilára, Bajkó Tiborra és Rákóczi Gergelyre, akik csapatversenyben is megmérettetnek, illetve Kovács Leventére, aki csak az egyéni versenyben indul. „Dobogós, illetve dobogóhoz közeli helyekre pályázunk” – fejtegette Bajkó Tibor, aki azt is elmondta, mindent megtesznek azért, hogy a sportág nagyjai felfigyeljenek az erdélyi fogathajtókra.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.