2010. augusztus 18., 10:382010. augusztus 18., 10:38
„Szerintem 10-15 olyan játékvezetőnk van, akik tudnak jól és nagyon jól bíráskodni, viszont teljesítményük nem kiegyensúlyozott, több problémájuk is akadt már. Először a hatbírós rendszert szeretnénk kipróbálni, utána külföldi megfigyelőket kérnénk. Hogyha pedig ismét külföldi bírókra szorulnánk, akkor igazi forradalmat kellene kirobbantani: minden élvonalbeli meccset idegen bírók vezetnének, a románok pedig egy éven keresztül csak az alsóbb osztályokban fújnák a sípot, miközben állandó megfigyelés alatt állnának” – fogalmazott a CCA vezetője.
Vasile Avram inkább a hatbírós rendszer alkalmazását támogatja, amely két plusz asszisztens foglalkoztatását jelenti az alapvonalakon. Elmondása szerint az Európa Ligában az újítás meghozta a várt eredményt, és ez minden bizonnyal így lenne a Liga 1-ben is. „Az UEFA már megadta az engedélyt. Mindent megtennénk, hogy ne kelljen ismét külföldi játékvezetőket hívni, akik háromszor annyiba kerülnek, mint a hazai bírói hármasok, akik 4000 eurót kapnak. Először román játékvezetőkkel próbálnánk ki a hatbírós rendszert” – nyilatkozta Avram.
A CCA elnöke az „utánpótlásképzést” is megreformálná: bíróképző kurzust indítana aktív játékosoknak, akik az első három osztály valamelyikében fújhatnák a sípot. A CCA emellett nyáron elindított egy oktató programot, amelynek keretében a bizottság tagjai előadásokat tartanak a játékosoknak és az edzőknek a futball legfrissebb szabálymódosításairól. A programba eddig három Liga 1-es csapat kacsolódott be: a Kolozsvári CFR, a Brassói FC és a Dinamo.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.