
Frissítve – Pintér Attila távozik a válogatott éléről – jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke.
2014. szeptember 18., 11:552014. szeptember 18., 11:55
2014. szeptember 18., 20:402014. szeptember 18., 20:40
A 2016-os Európa-bajnoki selejtezősorozat nyitányán, az Észak-Írország ellen elszenvedett váratlan kudarc tehát mégis azonnali változtatásra sarkallta a sportág vezetőit, és a korábbi hírekkel ellentétben nem hagynak türelmi időt a tavaly december 19-én kinevezett szövetségi kapitánynak.
Az októberi román–magyar meccsre tehát már új szakmai irányítással érkezik Bukarestbe az alakulat, nevezetesen Dárdai Pállal. A német Hertha BSC alkalmazásában álló, korábbi 61-szeres válogatott játékos ideiglenesen, a téli szünetig, teljesen ingyen látja majd el a teendőket – hosszú távon klubbeli elköteleződése és családi okai miatt nem tudná elvállalni a munkát.
A három forduló erejéig szóló kinevezést különben az MLSZ-nél azzal indokolták, hogy nem akarják „elkapkodni” a választást, hiszen stabil megoldásként még öt-hat név is szerepel a „kalapban”. Magyarországi sajtóhírek szerint László Csaba, a Ferencváros, a skót Hearts, a belga Charleroi, a litván és az ugandai válogatott volt trénere, az MTK játékosmegfigyelő hálózatának jelenlegi vezetője is esélyes lehet a kapitányi posztra.
Bár a székelyudvarhelyi származású szakember a Magyar Nemzet érdeklődésére azt mondta, hogy hivatalosan őt még senki sem kereste az MLSZ-től, a napilap szerint ez Pintér távozásával gyorsan megváltozhat.
Noha Csányi nem akart még neveket közölni, azt elismerte, hogy külföldi szakvezetőben is gondolkodnak, ugyanakkor arra egyértelmű utalást tett, hogy Bölöni Lászlót ki lehet húzni a listáról, mert a katari bajnokságban érdekelt erdélyi szakember koncepciói nem összeegyeztethetőek a szövetség elvárásaival.
Vági Márton, az MLSZ főtitkára szerint Pintér kapitánysága sok, a magyarországi labdarúgást érintő problémát felszínre hozott, amelyekből ha tanulni tudnak, akkor az elmúlt kilenc hónap nem volt elvesztegetett időszak. A 48 éves leköszönő kapitány, mint ismert, öt mérkőzésen irányította a válogatottat: két-két győzelem és vereség mellett az egyetlen tétmeccsén történelmi kudarcot jegyzett, amikor 2-1-re alulmaradt Budapesten az északírekkel szemben.
Csányi rámutatott arra, hogy a kialakult helyzetért az MLSZ is felelős, és reméli, hogy most majd Dárdainak sikerül egységet teremteni a válogatottban. Leszögezte ugyanis, hogy a célkitűzésük nem változott, Magyarország továbbra is az Eb-kvalifikációra hajt.
Hogy ez a változás mennyiben befolyásolja majd a bukaresti román–magyar mérkőzést, arról Jenei Imrét kérdeztük, aki rámutatott arra, hogy továbbra is a hazai válogatottat tartja erősebbnek és egyben esélyesebbnek a győzelemre. „Lehet, hogy az új kapitány felbuzdítja majd a játékosokat, ugyanakkor lehet, hogy túl kevés az idő arra, hogy azt nyújtsák majd, amit elvár tőlük. Akárhogy is legyen, nem hiszem, hogy meg tudják majd verni a románokat” – szögezte le a Krónikának a Steauával ’86-ban BEK-győztes, korábbi román és magyar szövetségi kapitány.
„Sajnos a magyarok átvették ezt a metódust, hogy ha nincs egyből eredmény, menesztik a kapitányt. Pintér nyilván hibázott, de mégiscsak kellene hogy legyen egy folyamat a csapatnál” – mutatott rá. Meglátása viszont, hogy hosszú távon Bölöni jó megoldás lehetne a magyar csapat számára, mert barátja és egykori játékosa komoly edző, és mesterségét nagyon szereti, mindent elkövet a sikerért.
„Sajnos Magyarországon hiába költenek sokat a labdarúgásra, mégsem tudják felhozni a kívánt színvonalra. Pedig csak a munkától függ. Attól, hogy kik és hogyan dolgoznak a gyerekekkel” – mutatott rá Jenei Imre.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!