2012. december 12., 08:462012. december 12., 08:46
A 12 éremmel hazatért chartres-i sikercsapat tagjai közül Isztambulban is rajthoz áll a múlt havi kontinensviadalon három aranyat és egy ezüstöt begyűjtött Hosszú Katinka (képünkön), a három elsőséggel zárt Cseh László, az egy második és két harmadik helyezéssel büszkélkedő Jakabos Zsuzsanna, továbbá az egyformán egy-egy Eb-ezüstöt kiérdemelt Bernek Péter és Verrasztó Dávid. Hozzájuk csatlakozik most a londoni olimpiai bajnok Gyurta Dániel, továbbá öccse, Gergely, és ott lesz a vb-mezőnyben Verrasztó Evelyn is.
A magyar csapatból Isztambul előtt hárman mondhatják el magukról, hogy nekik már van rövid pályás világbajnoki medáljuk (is): Cseh és a két Gyurta. A fivérek közül Dániel a 2010-es dubaji csúcseseményen lett ezüstérmes 200 mellen, testvére bronzot nyert 1500 méter gyorson, s utóbbihoz hasonlatosan Cseh László is harmadikként végzett 200 pillangón. A trió jelentősen gyarapította a magyar rövid pályás éremtermést, tudniillik korábban csupán két alkalommal állhatott fel a piros-fehér-zöld színek képviselője vb-dobogóra: először Deutsch Tamás, aki 1995-ben Rio de Janeiróban az első medált szerezte, méghozzá bronzot 200 méter háton, második alkalommal pedig Szabados Béla, aki világbajnoki címet nyert 200 méter gyorson a 2000-es athéni vb-n.
Hogy a jelenlegi ötdarabos kollekció bővülni fog, aligha kétséges, bár Kiss László szövetségi kapitány óvatosan nyilatkozott az MTI-nek a csapat indulása előtt. „Érmekről nem beszélek, már csak azért sem, mert óriási kihívással kell szembenézniük legjobbjainknak”– szögezte le a szakvezető, hangsúlyozva, hogy szemben az Eb-vel, Isztambulban indul számos nem európai klasszis is.
„A rövid pályán világcsúcstartó Gyurta Danira vár például az őt az 50-es medencében őrzött rekordjától nemrég megfosztó japán úszó, Hosszú Katinkának és Jakabos Zsuzsinak ott lesz a legerősebb kínai riválisa, Cseh Laci pedig újabb nagy ellenfélként ezúttal megkapja a sokszoros olimpiai bajnok amerikai Lochte-t is” – szögezte le a szakvezető.
A világbajnokságról élőben közvetít az M2 és a Kossuth Rádió. A selejtezők mind az öt nap egyformán romániai idő szerint 10, az elődöntők–döntők pedig 19 órakor kezdődnek.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.