Hirdetés

US Open: Serena Williams diadalmaskodott

A hazai közönség előtt szereplő Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen a női egyest, miután magyar idő szerint hétfőre virradóra nagy csatában, három játszmában győzött a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.

2012. szeptember 10., 10:422012. szeptember 10., 10:42

Az összecsapás a viadal honlapja szerint 2 óra 18 percig tartott, az amerikai klasszis pályafutása 15. Grand Slam-diadalát aratta egyesben a zsúfolásig megtelt Arthur Ashe Stadionban.

Az első játszmában pillanatok alatt elhúzott és 3:0-s előnyhöz jutott az ifjabbik Williams testvér. Ezt követően a fehérorosz világelső szépített, de egyenlíteni már nem tudott. Az amerikai teniszező 5:2 után másodszor is elvette riválisa adogatójátékát és 34 perc alatt jutott előnyhöz.

Ekkor még úgy tűnt Serena Williams gyorsan begyűjti 15. GS-trófeáját, ám Azarenka nem így gondolta. A folytatásban kétszer is brékelte a volt világelsőt és mindössze két játékot engedélyezve ellenfelének, újabb 38 perc elteltével kiegyenlített.

A mindent eldöntő utolsó felvonásban (66 perc) a fehérorosz játékos kezdett jobban, 1:1 után brékelőnyhöz jutott, de a tengerentúli azonnal visszavágott. Aztán 3:3-at követően ismét Azarenka vette el az amerikai adogatójátékát, és 5:4-nél a bajnoki címért adogathatott. Ám ezúttal is bebizonyosodott, hogy az i-re nem könnyű feltenni a pontot, mert Williams nem adta fel, újra kiegyenlített. Az első helyen kiemelt fehérorosz kezében ezt követően többször is megremegett az ütő, az amerikai pedig ezt kihasználva 6:5-nél – riválisa szervájánál – meccslabdához jutott és azonnal értékesítette azt.

A harminc esztendős Serena Williams elképesztő sikereket ért el az idén: megnyerte Wimbledont, aztán ugyanott egyesben és párosban is aranyérmes lett a londoni olimpián, majd a US Openen újra a csúcsra ért.

Női egyes, döntő: Serena Williams (amerikai, 4.)-Viktorija Azarenka (fehérorosz, 1.) 6:2, 2:6, 7:5

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés