
„Megtanultam, hogy az utolsó labdaváltásig küzdenem kell, és ne adjam fel, ha az első szettet elveszítem” – vonta le a tanulságokat Simona Halep az amerikai nyílt tenisztorna, az US Open első körében kiharcolt hétfő esti győzelme után.
2014. augusztus 26., 16:532014. augusztus 26., 16:53
A világranglista második helyén tanyázó romániai sportolót ugyanis alaposan megizzasztotta első ellenfele, a szabadkártyával induló Danielle Rose Collins. A 20 éves amerikai játékosnak sikerült megnyernie az első szettet, utána viszont már a jóval tapasztaltabb Halep akarata érvényesült, aki végül 6:7 (2-7), 6:1, 6:2-re múlta felül.
„Nagyon nehéz meccs volt. Egy kicsit idegesen kezdtem, izgultam, mint minden torna első körében. Ellenfelem nagyon elszántan és jól indított. Egyetemista, nem volt vesztenivalója” – magyarázta Halep, aki bevallotta, hogy bár a szetthátrány miatt nem esett pánikba, de volt egy pillanat, amikor hihetetlenül nehéznek tűnt számára a játék, és legszívesebben eldobta volna ütőjét.
A román tehetségnek a folytatásban sem lesz egyszerű feladata, hiszen a második körben a charlestoni torna győztesével, a szlovák Jana Cepelovával néz farkasszemet. A világranglista 65. helyén rangsorolt versenyző a 62. helyen kiemelt spanyol Maria-Teresa Torro-Flor ellen nyert 2:6, 7:5, 6:1-re a nyitókörben.
A New York-i Flushing Meadows stadionjában hétfőn adogató Irina Begu és Alexandra Dulgheru is továbbjutott a második fordulóba. Előbbi a spanyol Silvia Soler-Espinosát, utóbbi a cseh Kristyna Pliskovát búcsúztatta.
A torna egyedüli magyarországi indulója számára már az első körben befejeződött az US Open: Babos Tímea 6:4, 7:5-re kikapott a világranglistán 15. cseh Lucie Safarovától. A nyitónap különben nem okozott különösebb meglepetést, egyelőre a férfiaknál világelső szerb Novak Djokovics, a nőknél ötödikként kiemel orosz Sarapova vagy éppen a 4. lengyel Agnieszka Radwanska is simán bejutott a legjobb 64 közé.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!