2012. november 29., 07:322012. november 29., 07:32
„Magyarország üdvözli a már létező sporteseményeket közös keretbe rendező és továbbfejlesztő sporthétről szóló EU-kezdeményezést” – mondta a magyar politikus az Emmi szerdai közleménye szerint.
A brüsszeli megbeszéléseken elhangzott, hogy rendkívül fontos az egészségvédő testmozgás Unión belüli elterjesztése, népszerűsítése.
Az ülésen szó esett a sport gazdasági jelentőségéről is: a tanács szerint a sportágazat gazdasági hasznát mérő, úgynevezett szatellitszámlák elősegítik a megalapozott sportpolitikai döntéseket. A szatellitszámla a makrogazdasági statisztikákat veti össze a sporttal kapcsolatos statisztikai mutatókkal, így például a sport részesedését a bruttó hazai termékben, a sportból származó költségvetési bevételt, a sport foglalkoztatásnövelő hatását. Ezáltal kiszámíthatóvá teszi a sport rövid és hosszú távú jövedelmezőségét.
Az OIKST elfogadta a sporteredmények manipulálása elleni stratégia létrehozásáról szóló elnökségi következtetést is. Ennek egyeztetésében magyar szakemberek is részt vettek, akik közreműködnek a mérkőzések manipulálása elleni küzdelmet összehangoló – még formálódó – nemzetközi egyezmény kidolgozásában is.
Az ülésen kiemelt napirendi pontként szerepelt a Nemzetközi Doppingellenes Szervezet (WADA) alapító tanácsában dolgozó három EU-s miniszter megválasztása. Az új tagok január elsejétől 3 éven át képviselik majd az uniós érdekeket a WADA döntéshozó testületében. Az OIKST Leo Varaskart (ír közlekedésügyi miniszter), Romain Schneidert (Luxemburg sportminisztere) és Alexandre Miguel Mestrét (portugál sportért felelős államtitkár) választotta meg.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.