Hivatalosan is bejelentette tegnap délután a Chelsea, hogy ismét José Mourinho lett a tavalyi Bajnokok Ligája-győztes londoni labdarúgóklub vezetőedzője.
2013. június 04., 08:292013. június 04., 08:29
Az 50 éves portugál szakember négyéves szerződést kötött az angol egyesülettel, amelynél korábban már 2004 és 2007 között is dolgozott.
Mourinho érkezése hónapok óta nyílt titok volt, a Real Madridot három szezon után elhagyó edző többször is kijelentette, hogy számára az angol Premier League az ideális futballközeg. Roman Abramovics, a Chelsea orosz tulajdonosa pedig mindvégig átmeneti megoldásnak tekintette a novemberben kinevezett – a múlt héten már Nápolyba szerződő – Rafa Benitezt, bár a spanyol trénernek sikerült megnyernie a „kékekkel\" az Európa Ligát.
A régi-új tréner 2004-ben az FC Portóval, 2010-ben pedig az Interrel hódította el a BL-serleget, a Chelsea-vel azonban „csak\" két angol bajnoki címet (2005, 2006), valamint egy-egy FA Kupát (2007) és Ligakupát (2007) nyert. Mourinho hivatalos bemutatása június 10-én lesz.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
szóljon hozzá!