Hirdetés

Újabb parádé Angliában

Ismét bemutatót tartott két angol labdarúgócsapat a világ futballszerető közönsége számára. Az egyik fél újra a Liverpool volt, amely hazai pályán 4-4-es döntetlent játszott az Arsenallal a Premier League-ben. Mint ismeretes, a Vörösök egy héttel ezelőtt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében játszottak hasonlóan emlékezetes mérkőzést a Chelsea otthonában, amely szintén 4-4-es döntetlennel zárult.

Hírösszefoglaló

2009. április 23., 10:372009. április 23., 10:37

Ezúttal egy másik londoni csapat volt az ellenfél, a legmaradandóbbat pedig az Arsenal orosz futballistája, Arsavin nyújtotta, aki egyedüliként képviselte az Ágyúsokat a gólszerzők listáján. Az orosz támadó első góljával még vezetést szerzett az Ágyúsoknak, de a második félidőben előbb egyenlítenie, majd fordítania kellett. Fernando Torres második találatával ismét egalizált (3-3).

Azonban az Arsenalnak, és legfőképpen Arsavinnak még volt válasza, s a 90. percben negyedszer is betalált. A hosszabbításban pedig Benayoun is másodszor volt eredményes, így 4-4-es döntetlennel ért véget a fordulatos találkozó. A Liverpool így átvette a vezetést a táblázaton, ám a szintén 71 pontos akkor még két meccsel kevesebbet játszott – a Portsmouth elleni hazai összecsapása lapzárta után ért véget. Az Arsenal 62 ponttal a negyedik helyen áll.

Arsavin boldogan, de visszafogottan értékelte a mesternégyest: „Elég jól ment ma a játék. Kicsit a kosárlabdára emlékeztetett, de nyilván tetszett a nézőknek. Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, de hát egyedül mégsem lőhetek 90 gólt”. Arséne Wenger, a londoniak francia mestere sem volt oda a végeredménytől, de elismerte. „Csak félig lehetünk elégedettek, mivel a négy adott gólra válaszul négyet is kaptunk, de alapvetően kiválóan játszottunk, s a döntetlen végső soron igazságos.

Ami Arsavint illeti, egészen kiváló futballista, annyira jól képzett, hogy gyakorlatilag a pálya bármelyik részén, akármilyen poszton játszathatom. Ezzel együtt egyáltalán nem vártam tőle, hogy hét bajnoki meccsén hét gólt szerezzen” – mondta Wenger. A másik oldalon Rafael Benítez vezetőedző ismét csapata küzdőszellemét méltatta: „Nagyon jó meccs volt ez a szurkolóknak, ám nagyon rossz a vezetőedzők számára. Ugyanígy nagyon szép dolog négy gólt szerezni, viszont annál rosszabb ugyanennyit kapni. Az azonban tetszett, hogy megint bizonyítottuk: az utolsó percig képesek vagyunk harcolni.”

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés