Hirdetés

Újabb magyar ezüstérem

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Birkózás – Egyik szeme nevethet, a másik pedig sírhat a magyar szurkolóknak: Fodor Zoltán ezüstérmet szerzett a pekingi olimpia kötöttfogású birkózótornájának 84 kilogrammos súlycsoportjában – igaz, csupán tizenöt másodpercen múlott, hogy nem a legfényesebben csillogó medált akasztották a magyar fiú nyakába. Az első olimpiáján szereplő Fodor a tavaly és idén is Európa-bajnoki bronzérmet szerzett olasz Andrea Minguzzitól kapott ki a döntőben, miután a fináléig vezető úton legyőzte a kínai Ma Szan-jint, az azeri Salva Gadabadzét és a 2006-ban vb-ezüstérmes, idén Európa-bajnok török Nazmi Avlucát.

Balogh Levente

Balogh Levente

2008. augusztus 15., 00:002008. augusztus 15., 00:00

Az első menetben az egy percig tartó álló tusakodást követően a sorsolás folytán előbb az olasznak kellett térdelő helyzetbe lemennie, jól védekezett, ezért kapott egy pontot, majd ugyanezt megcsinálta Fodor is, így övé lett a menet, mivel ő szerezte az utolsó pontot. A második két perc pontosan fordítva alakult, így a harmadik periódusra maradt a döntés.
Az elején megint nem tudtak értékelhető akciót végrehajtani a felek, aztán a sorsolás ismét Fodornak kedvezett, mivel az olasznak kellett először parterhelyzetbe térdelnie. Minguzzi megkapta az egy pontot a sikeres védekezésért, vagyis már csak annyi kellett volna a magyar diadalhoz, hogy Fodor is megtegye ugyanezt. Csakhogy a magyar versenyző képtelen volt kivédekezni Minguzzi támadásait: az olasz 15 másodperccel a vége előtt kiemelte őt, pár pillanatig két lába között a levegőben tartotta, majd kipördítette. A sikeres akció nyomán három pontot szerzett, Fodor pedig a hátralévő idő szűkössége miatt már nem tudott értékelhető akciót végrehajtani, így a függőleges piros-fehér-zöld zászlót lobogtató nézők örülhettek a mérkőzés után. Fodor ezüstérme ugyanakkor jelentős sikernek tekinthető, hiszen eddigi legjobb szereplése egy világbajnoki nyolcadik hely volt, még tavaly. Ennek ellenére meglehetősen letörten nyilatkozott. „Inkább úgy érzem, hogy elvesztettem az aranyat, minthogy megnyertem az ezüstöt. Nagyon motivált voltam, szinte egy jó bulinak fogtam fel az egész versenyt, akárhányszor elvonultam a nézők előtt, úgy gondoltam, ma senki sem győzhet le. Ma az olasz fiú volt a legnehezebb ellenfelem, neki ma minden kijött, ugyanúgy, ahogy szinte nekem is. Mind a ketten nagyon jó napot fogtunk ki” – mondta a 23 éves sportember. Az utolsó húsz másodperccel kapcsolatban elmondta, ha újra ebbe a helyzetbe kerülne, nem csinálna semmit másként. „Jól elmozogtam lentről, nagyon jó ütemben kiugrott, és nem is számítottam erre, hogy így kiemel. Akciót kellett volna csinálnom, az olasz megérdemli, hogy győzött” – összegzett. Struhács György szövetségi kapitány Fodor eredményére hívta fel a figyelmet „Minguzzi stabil birkózó; az volt a taktika, hogy lent Zoli elmozog, a rivális ezt a páros lábközéemelést szokta csinálni, sajnos a harmadik menetben meglepett bennünket egy másikfajta akcióval. Addig jól védekezett, de ezt nem tudta kivédeni. Zolinak eddig a felnőttek között nem volt komoly eredménye, most érett meg arra, hogy érmes legyen egy világversenyen” – ecsetelte.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés