2010. október 11., 09:542010. október 11., 09:54
A versenyhétvége alaposan átalakult a szokásoshoz képest: a szombati időmérő ezúttal helyi idő szerint vasárnap reggelre halasztódott, szombaton ugyanis óriási zápor szakadt a szuzukai pályára, ami miatt mintegy másfél órát váratták a pilótákat a szervezők – a várakozási idő alatt volt olyan versenyző, aki aludt, volt, aki pókerezett, a Red Bull személyzete pedig energiaitalos-dobozokból barkácsolt tutajokat úsztatott a boxutcában hömpölygő vízben –, majd vasárnapra halasztották a helyosztót. Ilyenre utoljára hat éve, ugyancsak Szuzukában került sor egy tájfun miatt.
A mostani halasztás a Red Bull világbajnoki címre is esélyes pilótáit zavarta a legkevésbé: Vettel és Webber szerezte meg az első két rajtkockát, mögülük Hamilton (McLaren–Mercedes) indulhatott – volna, ha egy korábbi váltócsere miatt nem sorolják öt hellyel hátrébb. Így a harmadik rajtkocka Kubicáé (Renault), a negyedik pedig Alonsóé (Ferrari) lett.
A verseny rossz előjellel kezdődött, mivel Lucas di Grassi (Virgin Racing) már a felvezető körben az oldalfalhoz vágódott, és kiállni kényszerült. A rajt pillanata aztán újabb káoszt eredményezett, amelynek a Renault pilótái voltak a főszereplői: Kubica jól elkapta az indulást, és megelőzte Webbert, megszerezve a második helyet, jóval hátrábbról induló csapattársa, Petrov pedig egy szintén jó rajt után belerohant Hülkenberg Williamsébe, majd a falnak csapódott.
Pontszerzők:1. Sebastian Vettel (német, Red Bull), Az összetett pontversenyek állása:Pilóták: |
Az első kanyar újabb balesetet hozott: Massa (Ferrari) ütközött Liuzzival (Force India), így alig néhány perccel az indulás után máris öt pilótának kellett búcsúznia a versenytől, a pálya szélén álló roncsok elszállításáig pedig be kellett küldeni a biztonsági autót. Még a safety car kiállása előtt Kubica állt ki az épp csak megszerzett második helyről, miután leesett Renault-jának jobb hátsó kereke.
A biztonsági autó hosszasan, egészen a hetedik körig bent maradt, kiállását követően pedig a két Red Bull elhúzott a mezőnytől. Mögöttük Alonso, valamint a két mclarenes, Button és Hamilton haladt, a hatodik helyre pedig a hétszeres világbajnok, de idei visszatérése után gyengén versenyző Michael Schumacher (Mercedes GP) jött fel.
A kerékcserékig a hazai pályán tehetségét megmutatni akaró Kobajasi (BMW Sauber) száguldásán és párharcain kívül nem történtek izgalmak, a boxkiállások után a kerékcserét halogató Button vette át a vezetést, de csak ideiglenesen. Boxkiállása után csapattársa, Hamilton mögé ért vissza, akinek viszont műszaki gondokkal kellett megküzdenie: az új váltó is felmondta a szolgálatot, kiesett a harmadik sebesség, így csak szenvedett a pályán, Button ezért meg is előzte. Schumacher csapattársa, Rosberg mögé ért vissza, akivel nagy csatát vívott. Nagyot küzdött Kobajasi is, aki Alguersuarival (Toro Rosso) lökdösődött, majd lehagyta. Schumacher és Rosberg párharca utóbbi kiesésével végződött: műszaki hiba miatt autója látványosan a falnak csapódott. Kobajasi közben óriásit autózott, Barrichellót (Williams) és saját csapattársát, Heidfeldet is megelőzte.
A dobogós helyezések sorsát azonban ez nem befolyásolta: Vettel rajt-cél győzelmet aratott, idén negyedszer végezve az első helyen, a Red Bull kettős diadalt ünnepelhetett, harmadikként pedig Alonso futott be. Így az összetett pontverseny továbbra is izgalmas, hiszen Webber ugyan továbbra is élen áll, sőt növelte előnyét, de Alonso és Vettel csupán 14 ponttal lemaradva követi őt három futammal a világbajnokság vége előtt. „Hihetetlen nap volt. Ezt a gyors kanyarokkal teletűzdelt pályát gyakorlatilag nekünk rajzolták. Sikerült megfelelő előnyt szereznünk, és uraltuk a versenyt. Ideje volt, hogy ismét győzzünk, nagyon elégedett vagyok” – nyilatkozta a futam után Vettel.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.