
2010. június 28., 10:172010. június 28., 10:17
Vettel győzelmét megkönnyítette, hogy a szombati időmérőn ismét csak ő és csapattársa, Webber indulhatott az első sorból. A világbajnoki pontversenyben élen álló Hamilton ezúttal a harmadik kockából kezdett. A rajtnál már csak félsikert könyvelhettek el a vörös bikák: Webbert Hamilton, Alonso és az ötödik helyről rajtoló másik ferraris, Massa is megelőzte, sőt a kilencedik helyre esett vissza, miközben Vettel nem csupán megőrizte első helyét, de még elhúznia is sikerült az üldöző bolytól. Webbernek viszont előbb elrontották a kerékcseréjét, így további helyeket veszített, majd a tizedik körben óriási balesetet szenvedett: Kovalainent (Lotus) érte utol, majd ugyanazzal a lendülettel hátulról bele is rohant a hirtelen fékező autóba. A Lotus hátsó kerekei a levegőbe pördítették a Red Bullt, amely látványos szaltót követően fejjel lefelé landolt, majd ismét a kerekeire pattant, és ebben a pozícióban csúszott bele óriási sebességgel az abroncsfalba. A baleset után, amelynek nyomán a biztonsági autót is be kellett küldeni, Webber sértetlenül, bár szemmel láthatóan rosszkedvűen szállt ki a totálkárosra tört versenygépből – a kormánytól kezdve minden keze ügyébe kerülő alkatrészt bosszúsan dobott ki a vezetőfülkéből.
A safety car négy kör után távozott, Hamilton pedig azonnal megpróbálta kihasználni az alkalmat, hogy átvegye az első helyet: Vettel az egyik kanyarban hatalmasat fékezett, a szorosan tapadó angol pedig előzni próbált, de a német pilóta sikeresen visszaverte a próbálkozást. A párharcot végül a versenybíróság döntötte el, amely boxutcaáthajtásos büntetéssel sújtotta Hamiltont, amiért az annak pályára érkezésekor megelőzte a biztonsági autót. Szerencséje volt azonban, a büntetés után sikerült a második helyre visszaérnie. Ezt követően a versenybíróság szinte a fél mezőny ügyében vizsgálódott, szintén a safety car bentlétével kapcsolatos kihágások miatt. Egy másik fiaskó főszereplője egy, a leggyorsabb kanyarban a pálya közepére került sörösüveg volt, amelyért az egyik pályamunkásnak kellett berohannia.
Az élen ezt követően nem történt izgalmas esemény, a mezőny vége azonban alaposan megkeserítette a többiek életét: az újonc Virgin Racing és Hispania Racing Team pilótái, Timo Glock és Bruno Senna viaskodtak a sokadik helyért, amikor megérkezett a nyakukra Kobajasi (BMW – Sauber). A két gyengébb autó összekoccant, Glock gumidefekttel, Senna pedig törött első vezetőszárnnyal jött ki a „buliból.” Az élmezőnyt viszont ez nem érintette: Vettel ismét győzelmet ünnepelt, ledolgozva Hamiltonnal szembeni hátrányából. Mellé a két McLaren-es, Hamilton és Button állhatott fel a dobogóra. „Nem volt könnyű, de sikerült kellő előnyre szert tennem. Megpróbáltam nem túlzottan túlhajtani az autót, és sikert arattunk. Most készülünk a hazai nagydíjra, és reméljük, ott is hasonló sikert aratunk” – nyilatkozta a győzelem után Vettel.
Európa Nagydíj, pontszerzők: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren), 3. Jenson Button (brit, McLaren), 4. Rubens Barrichello (brazil, Williams), 5. Robert Kubica (lengyel, Renault), 6. Adrian Sutil (német, Force India), 7. Kobajasi Kamui (japán, Sauber), 8. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso), 9. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 10. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber). A pontversenyek állása, pilóták: 1. Hamilton 127 pont, 2. Button 121, 3. Vettel 115, 4. Webber 103, 5. Alonso 96, 6. Kubica 83, 7. Nico Rosberg (német, Mercedes) 74, 8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 67, 9. Michael Schumacher (német, Mercedes) 34, 10. Sutil 31, 11. Barrichello 19, 12. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) 12, 13. Buemi 9, 14. Kobajasi 7, 15. Vitali Petrov (orosz, Renault) 6, 16. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 3, 17. De la Rosa 1, 18. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1. Csapatok: 1. McLaren 248, 2. Red Bull 218, 3. Ferrari 163, 4. Mercedes 108, 5. Renault 89, 6. Force India 43, 7. Williams 20, 8. Toro Rosso 12, 9. Sauber 8.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.