Hirdetés

Újabb pofon a Maros KK-nak

Sorozatban ötödik mérkőzését veszítette el a Maros Kosárlabda Klub, a Nemzeti Liga felsőházi középszakaszának 9., utolsó előtti fordulójában ötpontos vereséget szenvedett a Kolozsvári U-BT vendégeként.

Horváth Bálint Ottó

2016. április 03., 15:162016. április 03., 15:16

Ezzel biztossá vált, hogy a vásárhelyi férfiegyüttes nem végezhet a negyedik helyen – és még az ötödik is nagy veszélyben van –, így pályahátrányban lesz a rájátszásban.

Fej fej mellett haladt a két együttes a szombat esti mérkőzés elején, a nyitónegyed pontegyenlőséggel zárult. A második játékrészben magához vette az irányítást a hazai együttes, így szünetig tíz ponttal elhúzott.

Térfélcsere után a Kolozsvár továbbra is magabiztosan játszott, és növelte előnyét. A zárónegyed első felében úgy tűnt, nem forog veszélyben a hazaiak fölényes győzelme. Az utolsó öt percben viszont nagyszerű hajrába kezdtek a vásárhelyiek, és öt pontra csökkentették hátrányukat, azonban a vereséget nem tudták elkerülni (86:81).

Kikapott a forduló előtt éllovas Nagyváradi VSK is: a házigazda Steaua elleni összecsapáson hiába vezettek hat ponttal az utolsó negyed előtt, a bukarestiek fordítottak, 78:76-os sikerükkel pedig átvették a vezetést a táblázaton a partiumiaktól. A középszakasz utolsó fordulóját szerdán rendezik, amikor minden találkozó azonos időpontban, 19.30-kor kezdődik.

Nemzeti Liga, férfiak, középszakasz, felsőház, 9. forduló: Kolozsvári U-BT–Maros KK 86:81, Bukaresti Steaua–Nagyváradi VSK 78:76. A Nagyszebeni Atlassib–SCM U Craiova találkozót vasárnap este rendezik. Alsóház: Temesvári BC–Tîrgu Jiu-i Energia 81:73, Medgyesi Gaz Metan–BCM U Piteşti 80:101, Galaci Phoenix–Bukaresti Dinamo 93:90.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, fél lábbal pótselejtezős helyen Vargáék

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, fél lábbal pótselejtezős helyen Vargáék
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
Hirdetés