
A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata Rui Pedro 80. percben lőtt góljával 1-0-s győzelmet aratott a Galaci Oţelul vendégeként a Liga 1 27. fordulójának vasárnapi játéknapján. A kolozsvári csapat – a Pandurii ellen aratott győzelem után – sorozatban második idegenbeli sikerét aratta.
2014. április 14., 14:432014. április 14., 14:43
Sok szabálytalansággal tördelt találkozót játszott a kolozsvári együttes Galacon, ahol Deac révén a CFR már a mérkőzés elején megszerezhette volna a vezetést, lövése azonban a kapufán csattant. A kolozsváriak győztes gólját végül a csereként beálló Gregory Tade készítette elő, aki a 80. percben remekül sprintelt el Sîrghi mellett, és pontosan adta be a labdát Rui Pedrónak (képünkön), aki a tizenhatoson belülről nem hibázott.
„Nagyon hittünk a győzelemben. Az utóbbi időben fejlődést láttam a csapatnál. Minden tiszteletem a játékosoké, teljes mértékben megérdemeltük ezt a győzelmet\" – magyarázta Vasile Miriuţă, a bajnokságban 38 ponttal a hetedik helyen álló CFR edzője együttese sikerének titkát. A szakvezető hozzátette, bár nagyon nehéz lesz, hiszen az FC Vaslui és a Bukaresti Dinamo is kiváló csapat, de még reménykedik az európai kupaindulást érő hely elérésében. „Már akkor hittem benne, mikor ide jöttem\" – mondta.
A távozási szándékát már korábban bejelentő – a mérkőzés egyetlen találatát szerző – Rui Pedróval kapcsolatban kifejtette, szeretné, hogy Rui a klubnál maradjon, de megérti azt is, ha távozni akar. „Nemcsak tőlem függ a dolog. Mindenképpen dicséret illeti azért, ahogy készül, főleg, ha már végleg eldöntötte, hogy távozik” – fogalmazott Miriuţă.
A tréner céljának elérése azonban nem lesz könnyű, annál is inkább, mert a 27. fordulóban a tabellán a vasutascsapat előtt álló FC Vaslui és Bukaresti Dinamo is győzelmet ünnepelt. Előbbi a címvédő és listavezető Steaua otthonából hozta el a három pontot. Érdekesség, hogy Laurenţiu Reghecampf együttese a 2013-2014-es kiírásban először szenvedett vereséget, hazai pályán pedig 327 nap után kapott ki. Legutóbb tavaly május 19-én szintén hazai pályán a Konstancai Viitorul ellen szenvedett 5-2-es vereséget.
A Dinamo a Ceahlăulhoz látogatott, ahol az előző héten menesztették Costel Ilie edzőt, helyére pedig Marian Bondrea érkezett. A 63 éves tréner bemutatkozása nem sikerült jól, hiszen Cosmin Matei szezonbeli ötödik góljával a fővárosi együttes nyert, és őrzi negyedik helyét a tabellán. A bajnoki szezont Miriuţă irányításával kezdő Piatra Neamţi-i együttes egyébként a következő fordulóban éppen Kolozsvárra látogat.
Labdarúgás, Liga 1, 27. forduló:
Brassói Corona–Temesvári Poli 0-0
Bukaresti Steaua–FC Vaslui 0-1 (Temwanjera 85.)
Astra Giurgiu–Concordia Chiajna 1-0 (Alibec 41.)
Petrolul Ploieşti–Medgyesi Gaz Metan 2-0 (Albin 36., Mustivar 59.)
Galaci Oţelul–Kolozsvári CFR 0-1 (Rui Pedro 80.)
Ceahlăul Piatra Neamţ–Bukaresti Dinamo 0-1 (C. Matei 51.)
Hétfőn: Kolozsvári U–FC Botoşani, Konstancai Viitorul–Brassói FC és a Pandurii Tg. Jiu–Săgeata Năvodari.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!