
Újabb információkat szivárogtatott ki szombaton a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) számítógépes rendszeréből az azt múlt héten feltörő Fancy Bears nevű orosz hackercsoport.
2016. szeptember 18., 15:542016. szeptember 18., 15:54
A honlapjukon most megnevezett tizenegy sportoló között kilencen szereztek érmet a Rio de Janeiró-i nyári olimpián úgy, hogy előtte orvosi igazolással használtak tiltólistán szerepelő doppingszert. Köztük van a 25 éves spanyol Mireia Belmonte Garcia, aki a 200 méteres pillangóúszásban lett augusztusban győztes, de az ausztrál egypárevezős bajnok Kimberley Brennan adatlapja is felkerült.
Brennan a Reutersnek nyilatkozva leszögezte, nem teljesítményfokozás céljával használt tiltott szert, hanem súlyos allergiás problémái miatt kezelték őt 2014-ben adrenalinnal a kórház sürgősségi osztályán. „Nagyon beteg voltam, most pedig nagyon dühös, mert az orvosi kortörténetem nyilvánosságra került\" – idézte a 31 éves sportolót a hírügynökség.
Amint arról beszámoltunk, a WADA mellett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és több sportági szervezet is hangsúlyozta, hogy a sportolók szabályosan jártak el, mert orvosi kezelésre kapták a felmentést. Az orosz hackerek szerint viszont gyakorlatilag „engedélyt kaptak a doppingolásra\".
A szakemberek véleménye megoszlik ezen a téren. Első körben az amerikai tornászklasszis Simone Bilesról és a teniszező testvérpárról, Serena és Venus Williamsről közöltek információkat, majd második körben a román nyolcpárevezős kormányos hajóval bronzérmes Roxana Cogianu neve is felkerült az egyre bővebb listára.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!