
Immár hivatalosan is lezárul a Blatter-éra a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél (FIFA), amelynek kongresszusa a pénteki rendkívüli ülésen választ új elnököt az öt jelölt közül. A zürichi csúcseseményen a tagoknak arról a reformcsomagról is dönteniük kell, amely a tavaly kirobbant korrupciós botránnyal megtépázott világszervezet presztízsét hivatott helyreállítani.
2016. február 25., 17:472016. február 25., 17:47
Az előzetes tervek szerint tartják meg pénteken a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) történelmi jelentőségű rendkívüli tisztújító közgyűlését, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította Ali bin al-Husszein jordán herceg halasztást kérő beadványát. A zürichi elnökválasztáson jelölt, 40 éves korábbi FIFA végrehajtó-bizottsági tag, mint ismert, a voksolás feddhetetlensége érdekében átlátszó szavazófülkéket és független számlálókat kért, ám ezt előzetesen a FIFA illetékes testülete elutasította. „Mindent megtettem, amit tudtam. Sajnálom, hogy a rendszer cserben hagyott\" – idézi a herceget a BBC.com a CAS gyors válaszát követően.
Al-Husszein mellett a svájci–olasz Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára, a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese, a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség elnöke, valamint a dél-afrikai üzletember, Tokyo Sexwale pályázik most a leköszönő Joseph Blatter helyére.
A világszövetség élén 1998 óta regnáló 79 éves sportdiplomata, mint ismert, tavaly május végén nyerte el ötödik mandátumát, de az akkor kirobbant, a labdarúgást alapjaiban megrázó korrupciós botrány kereszttüzében négy nappal később lemondott. A kulcsfontosságúnak tartott reformokat is ígérő rendkívüli kongresszusig még szerette volna ellátni az elnöki teendőket, de a FIFA etikai bizottsága előbb felfüggesztette, majd pedig nyolc évre eltiltotta minden nemű, labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől, mert 2011 februárjában kétmillió svájci frankot utalt át az UEFA ugyancsak nyolc évre eltiltott elnökének, Michel Platininek.
A korábbi aranylabdás francia futballista ezt a pénzt bevallásuk szerint „úriemberek\" közötti szóbeli megállapodás alapján kapta korábbi FIFA-tanácsadói munkájáért, de kettejük fellebbezését szerda este elutasította az illetékes testület, és mindössze kék-két évvel csökkentette a büntetésüket. Emiatt a nyáron még legerősebb elnökjelöltnek számító Platini, valamint Blatter már a CAS-tól készül jogorvoslatot kérni a szerintük megalapozatlan szankció miatt.
Ettől függetlenül pénteken még egyikőjük sem lehet jelen a kongresszuson, amelyen a Románia és Magyarország által is támogatott Infantinót, illetve al-Khalifa sejket tartják a legesélyesebb elnökjelöltnek. Számítások szerint az ázsiai hátér révén utóbbi áll vezetésre, de a svájci–olasz pályázó Európa mellett számottevő szavazatra számíthat a dél-amerikai és a karibi térségből.
Vélhetően az afrikai államok billentik majd a mérleg nyelvét, de eddig mindketten optimistán nyilatkoztak a „fekete kontinensen\" becsült támogatottságukkal kapcsolatban. Sexwale már jelezte, hogy kész „tárgyalni\" arról, hogy egy más jelölt javára visszalép, de nem kizárt, hogy a legutóbb Blatterrel szemben alulmaradt Ali herceg és Champagne is „átadja\" a voksait.
Az viszont már biztos, hogy ha a 207 szavazásra jogosult tag – Kuvait és Indonézia fel van függesztve – háromnegyede elfogadja a megtépázott világszervezet átszervezését célzó reformcsomagot, akkor ezentúl az elöljárók legtöbb három négyéves mandátumot tölthetnek be, szemben Blatter 17 éves, illetve elődje, Joao Havelange 24 éves regnálásával.
A jövőben a FIFA-elnök végrehajtói hatáskörét is csökkentenék, az általa vezetett – jelenleg 24 tagú – végrehajtó bizottságot pedig egy olyan 36 tagú tanács váltaná fel, amelynek nem lenne direkt beleszólása a szervezet üzleti ügyeibe. A kereskedelmi tevékenységért a főtitkári hivatal felelne, de döntéseit a tanács és a pénzügyi főosztály határozataihoz hasonlóan egy független audit bizottságnak is jóvá kell majd hagynia.
„Az egyik legnagyobb kihívást jelentő időszak után most rajtunk a világ szeme. Ez a mi lehetőségünk, hogy megmutassuk: egységesen építjük erősebbé a FIFA-t. A hatalom most a kongresszus kezében van ahhoz, hogy egy új hajnalra ébredjen a szövetség\" – fogalmazta meg a FIFA-elnökséget Blatter felfüggesztése óta ideiglenesen ellátó Issa Hayatau, hangsúlyozva a reformcsomag jelentőségét. A FIFA hivatalos honlapja élőben közvetít a csúcstalálkozóról.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!