Hirdetés

Új edző, erősebb ellenfelek

Új rendszerben és új szabályokkal kezdődik ma a 2013–2014-es élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság: bár ismét a címvédő Nagyváradi VSK számít favoritnak, a Steaua és a Dinamo is beerősített.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. szeptember 16., 23:022013. szeptember 16., 23:02

A férfi vízilabda bajnokság idei szezonja két körmérkőzéses tornával indul, majd az 1-4. és az 5-8. helyezetteket két csoportba tömörítik, hogy négy-négy viadalon döntsenek a sorrendről. A topkvartett első és második helyezettje egyenes ágon jut a rájátszásba, míg a 3-6. helyezettek keresztbe játszva döntenek a kvalifikációról. Ezt követően már a klasszikus rendszer szerint rendezik az elõdöntőket, illetve a bronzmeccset és a finálét. Az idén a Román Kupát sem szervezik meg külön, a trófea sorsa a bajnokság ma kezdõdõ nagyváradi tornájának elsõ két helyezettjének vasárnapi összecsapásán dől el. Dorin Roşca, a Román Vízilabda-szövetség vezetõ bizottságának tagja lapunknak jelezte: az idei rendszert a válogatott felkészülési, illetve Európa-bajnoki selejtezõprogramja miatt alakították ki. Dorin Costrãş, a Nagyváradi VSK új vezetõedzõje azonban nem díjazza az új rendszert, mivel a hagyományos program szerint szurkolóik legalább kéthetente hazai pályán láthatták volna õket egy-egy meccsen, a sportág népszerûsítése szempontjából tehát nem tartja hatékonynak a tornákba csoportosított bajnokságot. „Gazdasági szempontból viszont takarékosabb, és persze a válogatottnak is elõnyösebb az új szisztéma” – tette hozzá Costrãş.

A Spanyolországból hazatért szakember a tavalyinál erõsebb szezonra számít, hiszen nemcsak a VSK változtatott tavalyi keretén, hanem a fõvárosiak is. A többségük szerb légiósokkal erõsített. A tavalyi bajnokság ezüstérmese, a bukaresti Dinamo elveszítette ugyan a Franciaországba távozó Dimitri Goanţát, valamint a Steauához szerzõdött Daniel Robut és Daniel Teoharit, de néhány mérkõzésre visszatér a veterán Andrei Iosep. A hazai vízilabdázás egyik legjobbja jelenleg szövetségi kapitányként irányítja Nagy-Britannia nemzeti csapatát. A Steaua a jelek szerint trónfosztásra készül, a fõvárosi riválisuktól átcsábított játékosok mellett leszerzõdtették Alexandru Ghibant és három légióst is szereztek, köztük egy balkezes szerb centert, Milos Vukicsevicset. A Steaua és a Dinamo mellett a szintén jelentõsen erõsítõ Sportul Studenţesc is a legjobb négy közé akar jutni.
A váradiak az idén két szerb légiósra, Vojiszlav Csupicsra, valamint a szerb válogatott második számú kapusára, Gojko Pijetlovicsra is számíthatnak, de visszahozták Ramiro Georgescut és Tiberiu Negreant is. Az edzõ jelezte, új játékstílust is hozott magával: az erõnléti hiányosságokat gyors átadásokkal próbálják majd kompenzálni, olasz és spanyol mintát követve mozgékonyan, látványos cselekkel járatják majd a labdát.

„Még néhány hét felkészülés jól jött volna, de folyamatosan dolgozunk a csapattal. Alkalmazkodnunk kell az új szabályokhoz is” – magyarázta a váradi edzõ, hiszen a mostani szezontól például már kiállítás jár azért, ha annak a csapatnak a játékosai, akik támadás során elveszítik a labdát ellenfelük térfelén szabálytalankodnak a labdabirtokló gárda bármely pólósával szemben. Az új elõírás eleinte még minden bizonnyal nehézségeket fog okozni, azokon a mérkõzéseken ahol ezt alkalmazták, volt, hogy ötven kiállítást is befújt a bíró.
A bajnokság váradi tornáján a címvédă kedden, szeptember 17-én, a Sportul Studenţesc gárdájával találkozik (17.15 ), míg a Steaua a Kolozsvári Polival (16 óra), a Dinamo pedig az Aadi AMEFA együttesével (18.30) mérkõzik meg. A fiatal pólósokat foglalkoztató Rapid és a Nagyváradi Crişul csak szerdán mutatkozik be. A pontvadászat találkozóit a Digi Sport közvetíti.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés