
Fotó: Agerpres
A két román tornász közül a nagyobb esélyes Marian Drăgulescu volt az ugrás döntőjében, aki egyértelműen aranyéremért utazott Pekingbe. Első egyéni szerén, talajon vasárnap csupán hetedik lett, de ez akkor nem keserítette el: nagyon fogadkozott, hogy majd ugrásban a dobogó legfelsőbb fokára áll. Nem így történt, sőt – Marian Drăgulescu csupán negyedik lett.
„Hihetetlen balszerencsém volt ezen az olimpián. A második ugrásomnál könnyedébben futottam, hogy nehogy hibázzak, és mégis elvétettem az érkezést. Nem jön, hogy elhiggyem: több év munkája veszett kárba” – mondta Drăgulescu, aki négy évvel ezelőtt, Athénban egy ezüst- és két bronzérmet szerzett, majd visszavonult, később pedig azért tért vissza, hogy aranyat nyerjen Pekingben. „Nem döntöttem el véglegesen, hogy visszavonulok-e, még gondolkodom rajta” – fogalmazott a 27 éves sportoló, aki eredetileg úgy utazott Kínába, hogy az olimpia után befejezi aktív pályafutását. Bosszús volt az ugrás fináléja után Flavius Koczi is, aki végül hetedik lett. „Nagyobb értékű ugrással kerültem a döntőbe, mint amennyivel a lengyel aranyérmes lett. Hihetetlen balszerencsénk volt, mind a csapatversenyben, mind a szerenkénti döntőkben, de lesz erőnk mindent elölről kezdeni” – mondta Koczi.
A felemás korlát döntőjében is volt tegnap román érdekeltség, ám Steliana Nistor sem alkotott nagyot: hetedik lett. A szer olimpiai bajnoki címét a kínai Ho Ko-hszin nyerte meg. A hétfői nap harmadik szerenkénti fináléjában szintén a hazai szurkolók örülhettek: gyűrűn Csen Ji-ping volt a legjobb.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.