A második játékrészben azonban magára talált az Urziceni, és a hajrában tíz perc alatt fordította meg a mérkőzést, így a frissen feljutott U-nak továbbra is várnia kell az első élvonalbeli sikerére az idei szezonban. „Sajnos nem tudtuk megfelelően kezelni a megszerzett előnyt, előjött a játékosaim tapasztalatlansága. Ennek ellenére a játék képe alapján legalább döntetlent érdemeltünk volna” – kesergett a találkozó után Adrian Falub, a kolozsváriak trénere.
Még nagyobb meglepetést okozott az FC Vaslui, amely idegenben sima győzelmet aratott a címvédő Dinamo felett. A moldvaiak a második félidő elején két gyors gólt is szereztek, majd magabiztosan tartották az eredményt az ötlettelenül támadó fővárosiakkal szemben. „A Vaslui megérdemelten győzött, de a legfőbb felelős én vagyok, mert túlságosan bíztam egyes játékosokban – mondta a találkozó után Mircea Rednic, a bajnokcsapat trénere. – Egyes játékosok csak sétáltak a pályán, és ennek következményei lesznek.”
Látványos sikert aratott azonban az Aradi UTA, amely hazai pályán a második félidőt emberhátrányban játszotta le a Mioveni-i Dacia ellen. Az aradiak azonban Bălţoi szépségdíjas kapásgóljával így is megszerezték a győzelmet. „Nem számítottam ilyen nehéz mérkőzésre, ha hamarabb tudtunk volna gólt szerezni, valószínűleg nem okozott volna ennyi problémát nekünk a Mioveni legyőzése. Azt hiszem, egy kevés szerencsénk is volt, hiszen Bălţoi góljához hasonlót ritkán látni a romániai stadionokban” – mondta Marius Lăcătuş, az UTA trénere.
K. Cs.
Liga1, 2. forduló: Konstancai Farul–Bukaresti Steaua 0-1 (Dică 62.), Piatra Neamţ-i Ceahlăul–Buzăui Gloria 4-0 (Cebotaru 37., Rusmir 67., V. Frunză 85., Ayza 90.), Aradi UTA–Mioveni-i Dacia 1-0 (Bălţoi 67.), Iaşi-i Poli–Craiovai U 2-1 (Mijin 44., Bâlbă 71., illetve Ciucă 66.), Dinamo–FC Vaslui 0-2 (Bălace 49., Gheorghiu 52.), Urziceni-i Unirea–Kolozsvári U 3-2 (Dănălache 76., 86., Stancu 84., ill. Olah 29., Goga 42.), Târgu Jiu-i Pandurii–Galaci Oţelul 1-0 (L. Mihai 55.). A Rapid–Besztercei Gloria és a Kolozsvári CFR–Temesvári Poli találkozók lapzárta után értek véget. Az élcsoport állása: 1. Steaua 6 pont, 2. FC Vaslui 4 (4-2), 3. Urziceni 4 (5-4), 4. UTA 4 (3-2), 5. Pandurii 4 (2-1).
Ciprusi ellenfél a CFR-nek
A hétvégi, nyoni sorsolás alapján a ciprusi bajnokság bronzérmesével, a Anorthosis Famagusta csapatával került össze az UEFA-kupa második selejtezőkörében a Kolozsvári CFR együttese. Az első mérkőzést Kolozsváron rendezik augusztus 16-án, a visszavágóra augusztus 30-án kerül sor. A másik, UEFA-kupában érdekelt román együttes, a Galaci Oţelul szintén otthon kezd a Lokomotiv Szófia ellen. A román bajnok Dinamo ellenfele a Lazio lesz a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében, míg ha a Steaua túljut a Zaglebie Lublinon, akkor Bate Boriszov (fehérorosz)–Hafnarfjordur (izlandi) összecsapás győztesével találkozik a csoportkörbe jutásért. Az első találkozón a Boriszov idegenben nyert 3-1-re. A magyar csapatok közül a Budapest Honvéd a német Hamburger SV csapatával találkozik az UEFA-kupa 2. selejtezőkörében. Amennyiben a Debrecen továbbjutna a svéd Elfsborggal szemben, akkor a spanyol FC Valenciával találkozna a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.