2009. október 09., 10:302009. október 09., 10:30
A magyarok már a csoportból való továbbjutással elérték eddigi legjobb eredményüket, ráadásul a csehek feletti nyolcaddöntőben aratott diadallal egy 1954 óta tartó átkot törtek meg.
A felnőttválogatott eredményeit is figyelembe véve ekkor nyert magyar csapat utoljára világbajnokságon a kieséses szakaszban. Érdekesség, hogy a csehek elleni büntetőpárbaj az első volt a magyarok történetében hivatalos FIFA-tornán.
Az olaszok eddig kétszer jutottak a nyolc közé az U20-as világbajnokságokon, ám 1987-ben Chilétől, négy éve pedig Marokkótól szenvedtek vereséget a negyeddöntőben. A magyar és az olasz csapat tavaly a csehországi U19-es Eb elődöntőjében találkozott egymással: Plzenben Forestieri góljával 1-0-ra az olaszok nyertek.
Az akkori keretekből a magyaroknál kilenc, az olaszoknál hat játékos tagja a mostani együttesnek is. A magyar–olasz párharc győztese a szintén pénteken esedékes Dél-Korea–Ghána negyeddöntő (Eurosport, 17.30) továbbjutójával küzd meg az elődöntőben. A másik ágon szombaton Brazília Németországgal (Eurosport, 17.30), míg Costa Rica az Egyesült Arab Emírségekkel (Eurosport, 21.00) csap össze.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.